Kegyelemből
„Bizony, őtőle, őáltala és őérte van minden:
övé a dicsőség mindörökké. Ámen.”
(Róma 11,36)
(Róma 11,36)
Kegyelemből, hit által
Nem kétséges, a reformáció világtörténelmi esemény. Elindulásáról, a világ rendjére gyakorolt hatásairól több száz éve szólnak a történelemkönyvek: arról, hogy átalakult a világ gazdaságilag, politikailag, átrajzolódtak országhatárok, szövetségek, társadalmi csoportok, megindult a nemzeti nyelvek, kultúrák fejlődése, önállósodása stb. De a reformáció korának hivatalos eseménytörténetébe inkább csak kísérő jelenségként kerülnek be Luther, Kálvin tanainak ismertetői, a keresztény (katolikus) vallást megújító törekvések. Az Istent ismerni nem akaró tudomány legfeljebb a haladás eszméinek győzelmét hajlandó látni benne, amely haladásnak gátja volt a középkori vallásos gondolkodás.Igen, a reformáció világtörténelmi esemény. Annak a világtörténelemnek a kiemelkedő eseménye, amelynek Ura, Fenntartója a Teremtő Isten. Ennek a történelemnek számtalan titka van az emberek előtt. Sokszor csak később érthetjük meg, mi miért történt, s ahogyan megtörtént, miként alakult számunkra titokzatosan, érthetetlenül, mégis az Ő felséges rendje szerint.
A reformációban egy pillanatra fellebben a fátyol az isteni titokról, és programot ad: csak így mehet tovább, így kell történnie! Nem mutat fel semmi újat, visszavisz a kiinduló ponthoz: Jézus Krisztushoz, Akiben felkínálta az emberiségnek a megváltást, az üdvösséget.
Hogyan lehetséges? – tették fel a kérdést a reformátorok ötszáz éve, és megtalálták a választ. Ott volt az már ezerötszáz éve az Írásban: „Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék." (Ef 2,8–9). Ez a kegyelem Istentől ered, csak Ő juttathatja a bűnös embert üdvösségre. Pedig nem érdemeljük meg, mégis felkínálja jóindulatát. Kegyelme Jézus Krisztusban jelent meg, az Ő kereszthalálában, az egyetlen tökéletes, bűnért való áldozatban. Csak el kell fogadnod a kegyelmet. Milyen egyszerű az őskeresztyének programja is: „Higgy az Úr Jézus Krisztusban, s üdvözülsz, mind te, mind a te házad népe!” (ApCsel 16,31).
Van még egy sarkalatos pont, ne feledjük! A Krisztusban való hit nem elv, nem meggyőződés, vallomás – több annál: annak elismerése, hogy az Ő megváltó halála az én bűneimért is történt, és ezeket a bűnöket meg kell vallanom, életemet Neki átadnom. S ahogy szép énekünk mondja, legyen bennem szüntelenül a vágy: „Jézus, engedd hozzád térnem, Veled halnom, veled élnem!”
Széplaki György
