Örömhírt Budapestnek
Beszámoló a Benczúr kerti játszótéri evangelizációról
„Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket...” (Márk 10,14)
Örömhírt Budapestnek elnevezéssel, a hagyományos 5 Napos Klubot, vagyis a nyári játszótéri gyermekevangelizációs heteket összehangoltan egy időben július 10-től 14-ig, 17-től 19 óráig első alkalommal szervezte meg a VISZ (Vasárnapi Iskolai Szövetség) Budapesten. Egyéves előkészület után 14 gyülekezet szolgálócsoportja készült fel arra, hogy a VISZ-szel közösen megszervezi a végül 12 játszótéren megvalósulhatott programot.
Mi, fasori reformátusok vállaltuk, hogy egy tapasztalt VISZ-munkatárs, Széll Kitti segítségével magunk is beszállunk. A VISZ munkatársai az általuk összeállított anyagot személyes felkészítéssel egészítették ki, de a sok szemléltetőeszköz elkészítése ránk várt. A gyülekezet összekötő személye családi okok miatt változott, végül Oros Márta vállalta fel ezt az összetett feladatot és a rengeteg háttérmunkát. Istennek hála, sok nehézség ellenére az első teljes szolgálóistáb-összejövetel után, ahol mind az öten együtt lehettünk egész vasárnap délután megismerkedve egymással, előkészítve a még szükséges anyagokat, imában egy Lélekre hangolódva, hétfőn elkezdődött az 5 Napos Klub!
Gyönyörű, újonnan nyitott, jól felszerelt, árnyas játszótér a Benczúr kert. Az épületnek van egy tornácos része, ide helyeztük el a padlóra a két takarót, ahová az alkalom előtt és alatt regisztrált gyermekek mellé egy-két szülő is elfért. A héten összesen 36 gyermeket jegyeztünk fel. Változott a létszám, mert voltak, akiknek előbb el kellett menni (az egyik óvodás kisfiú sírva kérte anyját, hogy még ne menjenek), néhányan pedig közben csatlakoztak hozzánk. A vége felé már egész sokan lettünk a két kisebb zápor, illetve zivatar miatt. Istenünk tud rendezni igazán!
Az egyetlen út anyag alapján az ajánlott énekeket, történetet, aranymondást, a missziós történet folytatásos részét tanítottuk, és játszottuk az ajánlott játékokat. Megosztottuk a feladatokat, változatossá téve a foglalkozást. Urunk tudja megeleveníteni a gyermekek és a szülők szívében a hallott Igéket, gondolatokat. Jézus mondja: „Én vagyok az út...; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” (János 14,6).
Többször ért meglepetés minket. Kedden pl. többen jöttek, mint első nap, de főleg kis óvodások. Velük másképp kellett foglalkozni, mint az iskolásokkal. A tervezettnél többet énekeltünk, csörgőkkel zenéltünk hozzá Viki gitárja mellé, kíséretnek. Lehet, hogy a kicsik a szövegekből nem mindent értettek, de a nagyobbak és a szülők remélhetőleg igen. A programban a tanításhoz kapcsolódó közlekedési táblák pedig lépten-nyomon előttük lesznek az utcán, melyekről eszükbe juthat a Biblia tanítása, útmutatása, hogy megtalálják a zsákutcából a visszatérést, az egyetlen utat, mely a Mennybe vezet, Jézus Krisztust, aki az út.
Nagy örömmel töltött el minket, hogy az egyik 8 év körüli kislány odajött a meghívásra, és a négyszemközti beszélgetésben lelkesen elmondta, milyen nagy élmény volt neki ez a történet (A tékozló fiú hazatérése), és amit itt most hallott Jézusról. Ő még eddig erről semmit sem tudott, csak Jézuskát ismerte karácsonyról. Arra sem gondolt, hogy Isten ismer minket, szeret, és hogy Benne bízhatunk. Hogyan lehetnénk Isten gyermekei, mit jelent a megtérés...? Sikerült a kérdéseire választ adni, mielőtt a kísérője elhívta, hogy menjen már.
Szerdán nem győztünk Istennek hálát adni, hogy csodálatosan összerendezett mindent, kipótolta a hiányainkat, minden szépen, rendben ment. Gyönyörű időben, sokan voltak a játszótéren, és a Márti által összeállított hívogatójátékokba bekapcsolódtak olyan gyerekek is, akik most jöttek először. Örültünk azoknak, akik mindennap itt voltak, és azoknak is, akik egy nap kihagyással újra köztünk lehettek. Ezen a napon olyan igazi, felszabadult játékokkal, lelkes éneklésekkel változatossá tett játszótéri klub lett, ahol a tanításra 10 gyermek, nagyobb részt kisiskolás figyelt.
Naámán történetén keresztül Ria nénivel az elakadásjelző tábla értelmét fejtették meg, amikor Naámán büszkén vissza akar fordulni a halálos betegségével együtt, mert a próféta nem az ő elképzelése szerint cselekedett, ám a szolgái rábeszélésére mégis engedelmesen megtette, hogy hétszer megfürödjön a Jordán folyóban, s ezáltal Isten meggyógyította! Mindehhez mozgalmas énektanulás után az aranymondás kapcsolódott: a bűn örökre elválasztana Istentől, életveszélyben vagyunk, de Isten elkészítette a menekítést. Mint a fuldoklónak a vízben a mentőöv, olyan számunkra Jézus Krisztus váltsághalála: „Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz.” (Apostolok cselekedetei 16,31). A tanításhoz kapcsolódó csoportos játékban rögzítést nyertek a gyerekek addig hallott ismeretei, és egymáshoz is közelebb kerültek, mivel minden kérdést csoportonként meg kellett beszélniük, s ezután adni meg a választ.Pénteken újra csodának éltük meg, hogy szép időt kaptunk a reggeli eső és hűvös szél után!
A gyerekek nagy része már tudta, hova kell jönni, hozták a füzeteiket magukkal. Márti a kispályán labdás játékokat játszott velük kívánság szerint. Sikerült még új gyerekeket is „becserkészni”, így újra 15-16 gyerek ült le történetet hallgatni. A gyermek Sámuellel élhették át, akit a templomban éjszaka szólította meg az Úr, hogy Isten ma is szólít minket a Biblián keresztül. Az aranymondást a Miki-Marci báb segítségével tanítottam: „Az igének cselekvői legyetek, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat.” Ha nem csinálod, amit tanultál, hiába mégy templomba. Hiába tudod elmondani, hogy „Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz”, ha nem fogadtad be a szívedbe, nem hiszel Benne... Mert akkor semmi sem változott meg. Pedig Isten szeretné veled helyre állítani a kapcsolatot!A sok zavaró körülmény ellenére szinte védőburokban voltunk. A szolgálók és a gyerekek figyelmét sem zavarta meg a közelben hangosan beszélő anyukák zaja, a focizók kiáltozása. A missziós történetet hallgatva az egyik 4 év körüli kisfiú, Csongor egyszer hátra fordult, és azt suttogta nekem, aki mögötte ültem a takarón: „Ez engem nagyon érdekel. Most ide akarok figyelni!”, és visszafordult, hallgatva Viki nénitől Mary történetének izgalmas, befejező részét.
Örömmel fogadták a meglepetést, ajándékfüzetet bibliai történetekkel és feladatokkal, könyvjelzőt és a Hogyan juthatsz a mennybe Magyarországról? c. traktátust. Reméljük, gyerekekben, szülőkben visszhangzik később is a hét éneke: „Egy út vezet a mennybe fel... Jézus”.
A délutánok során örömmel beszélgettünk az érdeklődő szülőkkel. Emellett gyülekezetünkből is többen rövidebb-hosszabb időre meglátogattak minket. Jó volt látni, hogy érdeklődnek, hogyan zajlik egy ilyen játszótéri gyermekevangelizációs klub, amiért imádkoznak. Köszönjük az értünk és a gyerekekért, a szolgálatért mondott imákat!
Mi, felnőttek úgy tettük a dolgunkat, mint akik mindig ezt csinálták. Mertünk alkalmazkodni a gyerekek állapotához: mozgásos és labdajátékkal, az énekek változatos kísérésével, s Isten üzenetét bátran, érthetően szólhattuk. Hálával tölt el, hogy bár a hét kezdete előtt nehezen jött össze szolgálócsapatunk, mégis teljes egységben, Krisztus szeretetében munkálkodhattunk az Ő szolgálatában. Minden este leültünk az asztalhoz, és átbeszélgettük, ki mit tapasztalt, mit élt át aznap, s egy szívvel borultunk Urunk elé hálát adni, könyörögni a gyermekekért, családokért, a szolgálatunkért, a velünk párhuzamosan még 11 játszótéren folyó szolgálatért. Reméljük, lesznek, akiknek az Ige a szívükig ért, és eljönnek a templomba, jelentkeznek hittanórákra. Elindulnak Az egyetlen út: Jézus útján.
Részlet Istenes Rita, a VISZ Budapest területi munkatársa leveléből: „Hálás a szívem a 12 részt vevő gyülekezetért, köztük a Tietekért is, a 12 játszótérért, a kb. 304 elért gyermekért, az evangéliumot szintén halló szülőkért, nagyszülőkért, és minden részt vevő munkatársért, önkéntesért, a 33 nyári misszionárius fiatalért.”
Magai Margit