Tunyogi Károly
pótpresbiter
Erdélyben, a Szilágyságban lévő Zilahon születtem az Úr 1962. évében. Szülőföldemtől lelkileg sosem szakadtam el. Öten vagyunk testvérek, szüleim egyszerű emberek voltak. Nem beszéltek nekünk különösebben Istenről, de jártunk vasárnapi iskolába, a belvárosi református Nagytemplomba, ahol konfirmáltam. Soha nem voltam istentagadó, de sok mindenben a világi utat követtem. Szegénységben éltünk, abbahagytam a középiskolát, 16 évesen munkába álltam a helyi bútorgyárban. Gyerekkoromtól átéreztem, mit jelent a kisebbségi lét, központi kérdés a szívemben nemzetünk sorsa.1986-ban, 24 évesen hivatalosan átjöttem Magyarországra. Visszatekintve tudom, hogy az Úr vezetett. Zilahon 2008-ban szólított az Úr Bogdán Zsolt esperes által: „Karcsi, jó lenne, ha templomba járnál!”. Ezután kezdtem az Úr hajlékát rendszeresen látogatni.
Az Úr a fasori gyülekezetbe helyezett, ahol lelki otthonra leltünk. Az első házasságom 1990-től 1997-ig tartott, amelybe első feleségem hozott egy 6 hónapos kisfiút, Róbertet, akit a nevemre vettem. Válásunk után is szeretetteljes kapcsolatot ápolunk. A jelenlegi a második házasságom, amelyből fiunk, Karcsika született. Az Úr ajándéka, hogy Róbert és Karcsika ugyanazon a naptári napon születtek, november 1-jén.
A 2014-es fasori szárszói csendeshéten Isten megkoronázta azt, amit addig épített bennem, megtértem. Az Úr szívemre helyezte a testvéri kapcsolat létesítését a fasori és a zilah-fenyvesi gyülekezetek között. Karbantartóként dolgozom egy állami intézményben 1995 óta.