Szeretettel
köszönti Devich Márton főgondnok a konfirmandusokat
Kedves Konfirmandusok!
Szeretünk Titeket! Szeretlek Titeket!
…
Nem véletlenül hagytam egy kis hatásszünetet. Ki mit szól ehhez a köszöntéshez? Furcsa azért ez a főgondnoktól…, azért egy ilyen vallomást mégsem kellene…, nagy nyilvánosság előtt.
Szeretlek!
Kedves Testvérek, amikor készültem, azon gondolkoztam el, milyen félve és milyen ritkán használjuk ezt a szót. Mennyire megtartjuk magunknak, az intim szféránknak. Mennyire félünk, ódzkodunk kimondani, milyen szűkösen bánunk vele, szemérmesen elhallgatjuk. Mennyire nem illőnek érezzük egy közösségben használni: szeretlek!
Testvéreim, Ti kinek, mikor mondtátok utoljára, hogy szeretlek?
Ismerjük a történeteket, amikor férj és feleség számon kéri egymástól: sosem mondod, hogy szeretsz, mondd újra és újra, miért fukarkodsz nekem mondani? Talán mert nem is szeretsz? Vagy hogy gyermekek nőnek fel úgy, hogy a szüleiktől mindent-mindent megkapnak, mégis boldogtalanok, mert egész életükben csak arra vágytak, hogy egyszer hallják a szüleiktől: szeretlek.
Vagy észrevettem például a munkahelyemen, milyen érdekes reakciókat vált ki, amikor a kollégáim számára egy kicsit hivatalosabb e-mailt, levelet nem úgy írok alá, hogy üdvözlettel, vagy üdv, hanem úgy: szeretettel. Elcsodálkoznak a munkatársak. Szeretettel? Ezt mégsem kellene, ez túl közvetlen, bizalmaskodó, ez nem e világból való gondolkodás, valami nem normális. Túl szentimentális.
A világ a boldogságot, a szeretetet hajszolja, mégis kalitkába zárja. Azt sugallja, hogy a szeretet nem közügy, hanem magánügy. Valóban?
Kedves Testvérek! Nincs annál jobb érzés, áldottabb lehetőség, amikor Jézus Krisztustól kapott ajándékként egyszerűen, szabadon, őszintén és boldogan, egyenesen és hangosan kimondhatjuk, megvallhatjuk egymásnak a testvéreinkkel, hogy szeretjük egymást. Nem erről szól a krisztusi parancs? Jézus nem azt mondja, hogy kedveljük egymást, vagy hogy legyetek egymásnak szimpatikusak, vagy fogadjátok el egymást, hanem azt, hogy szeressük egymást. Ez a legfőbb parancsolat. És ezt nyíltan valljuk meg.
Kedves konfirmált Testvérek, az Isten szeretet, és Ti Isten emberei lettetek. Így a szeretet emberei is.
Tudjátok, az a csodálatos dolog, hogy bárki itt állhatna most a helyemen a fasori gyülekezetből, és mondhatná nektek, hogy szeretlek!
Erről is szól ez az ünnep. Arról, hogy Isten szeret Titeket annyira, hogy kiválasztott, hogy megigazított, hogy Jézus vérén megváltott, hogy Isten szeretetébe oltott életetek lehet. Arról, hogy Ti megismertétek és megszerettétek Jézust. Arról, hogy megszerettétek a fasori gyülekezetet, és hogy a gyülekezet befogadó szeretettel vesz körül benneteket. És persze arról, hogy mi mindannyian, akik itt vagyunk, szerethetjük az Urat és egymást, az Úrtól, a Tőle, felülről kapott szeretettel.
Kívánom, hogy mindig érezzétek az Úr és a gyülekezet szeretetét a Fasorban, hogy így legyen egész életünkben, és én is köszöntelek Titeket, kedves konfirmált testvérek, itt, új lelki otthonotokban – nagy szeretettel.
2018. február 18.
Devich Márton