Tanévzáró Csendesnap a Juliannában

Egy amerikai illúzionista bizonyságtételével gazdagodtunk!

Az idei csendesnapon nem sorakoztak buszok a fasorban, hogy Tahiba vigyenek minket. Csendesnapi-gyereknapi programunk reggelén, május 27-én, arra készültünk, hogy egy bűvész igehirdető bizonyságtételét hallgassuk meg a templomban. Hosszú asztalra előkészített kellékei szinte vonzották magukhoz az érkezők tekintetét.
Paul Meehan az Egyesült Államokban született. Az elmúlt időszakban Magyarországon él, és az EvanTell missziós társaság munkatársaként elsősorban iskolákban és börtönökben szolgál előadásaival. Nem sok perccel a kezdés után a gyermekek már az első sorokba húzódva vagy lábujjhegyen állva lesték minden mozdulatát. Megtudtuk, hogy az üres dobozok csak első pillantásra üresek, egy egyszerű tasaknak 16 különböző színű oldala van, és ami először hajlékonynak látszik a bűvész kezében, az korántsem biztos, hogy a következő pillanatban nem lesz szilárd, és viszont. Izgalmas percek voltak, amikor Éva néni ujját féltettük egy patkányfogótól, ami egy perccel korábban a ceruzát ripityára törte. S hogy miket tanultunk mindeközben? Például azt, hogy Isten szemében nincs kis, közepes és nagy bűn. Mert hiába láttunk 3 különböző hosszúságú kötéldarabot, kiderült, hogy azok valójában egyforma hosszúak. Vagy egy gyűszűnyi helyről kihúzott nagy, színes kendőzuhatag kibomlásakor arról hallottunk Paultól, mennyire gazdagok Isten ígéretei. A legszemléletesebb talán egy műanyag tetővel lezárt henger volt. Az előadó határozottan felszólította kis segédjét, hogy csak a henger tetejét szabad levennie, a hengerből nem vehet ki semmit. Kivennie Gergőnek nem is lett volna ideje sem semmit, mert a fedél nyitására magától ugrott ki egy hatalmas kígyó (persze műanyagból). Nem ilyen kéretlen vendég-e Isten ellensége is, ha csak résnyire is kinyitjuk neki az ajtót?
Mindnyájan feszülten figyeltünk, ahogy Paul saját életéből, nehéz gyerekkorából hozott személyes példákat, és tett bizonyságot Isten szabadító szeretetéről.
Az előadás után egy csapat gyermek angol énekkel köszönte meg a műsort, majd a vendégeket, Pault és kísérőit, körbevezettük az iskolában. Jó volt látni a gyerekek felcsillanó szemét, ahogy újra találkoztak vele. Biztos vagyok benne, hogy az élménnyel együtt az üzenetet is sokáig meg fogják őrizni.