A 2014. év eleje óta a Fasorban is formálódik egy műhely, melynek tagjaival azért dolgozunk, hogy gyülekezetünkben is újraszervezzük a cserkészetet, s ezzel gyermekeinknek, fiataljainknak lehetőséget adjunk, hogy önmaguk folyamatos nevelése által az Isten felé növekedjenek, hisz a cserkészet lényege, hogy segítse a fiatalokat, hogy a társadalom elkötelezett, felelős, egészséges polgáraivá váljanak.
A 270. Hajnal Cserkészcsapat 1923. október 13-án alakult meg a budapest-fasori református gyülekezet berkein belül. A csapatban három korosztály volt, és 1948-ig működött, ekkor belügyminiszteri rendeletre feloszlatták. Zászlóit és más emlékeit Molnár István csapattag mentette ki az akkor már államosított Julianna iskolából. Az ő vezetése alatt indult újra a csapat 1990-ben, de sajnos csak pár évig működött.
Azt reméljük, most érkezett el a rendelt idő, hogy a csapat a gyülekezet összefogásában és közreműködésével újraéledhessen.
A cserkészet önkéntes, vallásos, pártpolitikától független ifjúsági mozgalom, amely nyitott mindenki számára származástól, nemtől, társadalmi és vagyoni helyzettől, valamint vallási meggyőződéstől függetlenül. A cserkészet a világ legnagyobb gyermek- és ifjúsági mozgalma. A világ több mint 200 országában 38 millió cserkész dolgozik egy közös célért: segíteni a gyermekeket és fiatalokat, hogy aktív és elkötelezett felnőttekké váljanak. A Magyar Cserkészszövetség 300 csapatában körülbelül 10 ezer cserkész tevékenykedik, az ország minden megyéjében.
A cserkészetben ifjúságnevelés folyik, életmodellt nyújtunk önkéntesek segítségével 7 éves kortól mindenki számára. Mindehhez saját nem-formális nevelési módszerünket, a cserkészmódszert hívjuk segítségül, amely a következő elemekből áll:
• kisközösségi (őrsi) rendszer,
• fogadalom és törvények,
• cselekedve tanulás, • a magyar kultúra ápolása, különös tekintettel népi hagyományainkra.
A cserkészet pedagógiai alapjait több mint 100 éve fektette le az angol Robert Baden-Powell. A különböző korosztályokban különböző módokon foglalkozunk a gyermekekkel, fiatalokkal.
A 6–10 éves kiscserkészek még csak készülnek a cserkészkedésre, sokat játszanak és észrevétlenül tanulnak meg közösségben élni.
A 10–14 éves cserkészek fogadalommal kötelezik el magukat, amely önálló döntésükként, saját akaratukból helyezi őket erre a pályára. Mozgásterük még kicsi, jól behatárolt, és vezetőjük határoz meg minden lépést és szabályt.
A 14–17 éves kószák a felnőttségre vágyó, ám „veszélyeztetett” korban lévők csoportja. Nagyok, de nagyobbak akarnak lenni. Önállóan keresnek mindent, és sokkal nehezebben viselik a korlátok szabta folyosókat. Ezért vezetőjük nagyobb teret ad nekik, és meghatározza azt az irányt, amerre menniük kell, és azt a sávot, amin belül szabadon „kószálhatnak”.
A 17–22 éves vándorok felismerik a helyes irányt, a „boldogulás ösvényét”. Ebbe az irányba mennek, de immáron teljesen önállóan és saját tempójukban. Az útjukat maguk határozzák meg, csak a cél adott. A csapattól tanácsokat, ötleteket kapnak. Az eddig átadott értékek révén, tevékenységükkel egyre inkább szilárd értékrenddel rendelkező, felelősségteljes állampolgárrá válnak: megtanulnak a közösségért élni.
A 22 év fölötti telepesek vagy fészekrakók célja az élet kiépítése. Lakóhelyük közösségébe beépülve a családalapítás, a hivatás felé törekszenek, és az otthon elkészültén fáradoznak.
Azok, akik már a házasságkötésen túl vannak és már családosak, mesterekként, majd 65 év fölött bölcsekként segíthetik az új nemzedéket tanácsaikkal, tapasztalataikkal. Ők életükkel adnak tanúbizonyságot a cserkészetről.
Amikor Sík Sándor, a magyar cserkészet egyik legnagyobb nevelő egyénisége megfogalmazta a magyar cserkészet célját, egy, a korában nagyon is helyénvaló jelszót tűzött ki: