Tóvá lett a délibáb

Somogyi Péter elnök-lelkész megemlékező beszéde az óvodafelújítás hálaadó istentiszteletén.

A reformátor Sztárai Mihály énekének első sorai zendültek meg szívemben: „Hálaadásunkban rólad emlékezünk, / Kegyelmes Istenünk, tégedet tisztelünk…” (197. dicséret) Mint gyülekezeti életünk elmúlt negyedszázadának tanúi állunk meg most hálaadásra az ézsaiási Ige fényében: „Tóvá lesz a délibáb…” (Ézs 35,7) Igen, Isten csodálatos terve valósult és valósul meg közöttünk. Előttünk jártak, és most mi összekapcsolódunk abban, amit Urunk az ő itt élő népére bízott. Magam csak az egyik tanú vagyok, sokan sokféleképpen részt vállaltak ebben a küldetésben a múltban és a jelenben is, hálával emlékezem és mondok köszönetet értük.
111 éves egyházközségünk, 106 éve sáfárkodik intézményekkel, templomunk építésével párhuzamosan épült a fasori református tanoncotthon épülete, melyet 1913. június 15-én avattak fel. Ahol a most felavatandó, megújult épületünk áll, eredetileg egy korcsolyapálya melegedő-, öltözőhelyisége volt. Ami történt a mögöttünk lévő bő évszázadban, az egy kis szelete a magyar református oktatásügynek, neveléstörténetnek, s egyben boldog hitvallás a mindenható Istenről. Megpróbált és kipróbált küldetés ez itt a Fasorban, hiszen emberi szándék szerint két alkalommal is megtörték folytonosságát. Ugyanaz a kommunista diktatúra vette el épületeinket, az elsőt először 1919 áprilisában, mintegy 6 hónapra, majd a másodikat 1948 szeptemberétől 44 évre. Urunknak azonban az volt a terve, hogy folytathassuk a ránk bízott feladatot mint az egyházközség küldetésének egyik részét.
Honnan hová érkeztünk? Egyházközségünk részben kétkerületnyi területén élők száma az elmúlt száz évben 64 százalékkal csökkent, ma csak az egyharmada él itt az akkori lakosság létszámának. Gyülekezetünk is inkább gyűjtőgyülekezetté vált, nagyon sok helyről érkezve találtak itt lelki otthonra. Azt azonban a mögöttünk lévő majd 25 évben tapasztaltuk, hogy Isten megerősítette missziói küldetésünket, fiatal családokat is hozott közénk, bízott ránk. A századfordulón már megfogant szívünkben a gondolat, hogy óvodát indítsunk. Egyértelműen volt rá igény, azonban akkor ez még nem válhatott valóra, a 7. kerület vezetése sem támogatott ebben minket, bár lehetőség lett volna rá egy a háború után az egyházközségre hagyott villában, melyet elvettek, és az önkormányzat működtetett benne óvodát. Julianna iskolánk épületét is több ízben próbáltuk megújítani, tervek, pályázatok vannak mögöttünk, amelyek nem véletlenül, hanem Isten nagyobb terve szerint nem valósultak meg. Ő mondja, és mi is tudjuk: „Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim – így szól az Úr. Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak utaim a ti utaitoknál és gondolataim a ti gondolataitoknál.” (Ézs 55,8–9)
Magasabb gondolat vezetett minket, miközben imádságainkban hordoztuk mindazt, amit hitben láttunk. A rendelt idő Ura hozta el az alkalmas időt. 2008-ban egy üressé vált önkormányzati tulajdonú lakásóvodát végül rendelkezésünkre bocsátottak mint bérelhető helyiséget. Egy éppen akkori hagyaték tette lehetővé a felújítást. 3 csoportban kezdhettük el a munkát 64 óvodással, hálával, de rendkívül szűk helyen. Időközben többszörös túljelentkezést tapasztaltunk, volt, aki még várt gyermekét kívánta előzetesen felíratni, ha megszületik, majd 3 évesen biztosan legyen helye a Csipkebokor óvodában. Mindeközben arra indította Isten a szívünket, hogy keressünk helyet, ahol több csoportban is működhetne óvodánk. Sok gondolat, sok épület került elénk ebben az időben a 6. és 7. kerület területén. Imádkoztunk és dolgoztunk, tárgyaltunk minden szinten. Egy jellemző szófordulatban foglaltam össze, ami velünk történt magamnak és másoknak. Mellettünk üresen maradt egy nagy épületegyüttes, amely most érdemesebb jövő elé néz. Amikor helyet kerestünk, akkor még üresen állt. Elképzeltük, hogy milyen sok minden megvalósulhatna ott. Ahogyan megállunk a Városligeti fasorban templomunk előtt, ez a szomszédos épületegyüttes. Ezt látva először mi is balra gondoltuk a megoldást, de Isten jobbra készítette el, jobbat gondolt számunkra. Milyen jelképes és beszédes szójáték ez, de milyen pontos terv és kivitelezés! Isten magasabb útján járhattunk az ő kegyelméből: „Saját füleddel hallhatod a mögötted hangzó szót: Ezen az úton járjatok, se jobbra, se balra le ne térjetek!” (Ézs 30,21)
Mindezt megelőzte és előkészítette 2011 tavaszán hozott határozatunk, amely szerint két intézményünket a múlt öröksége és a jövő reménysége fényében kollégiumi keretbe összefogjuk. Vegyük most számba. Az egyházközség telkén tehát az elmúlt 106 évben fasori református tanoncotthon, református teológiai internátus, református elemi iskola, hatosztályos, majd nyolcosztályos református általános iskola, azután kibővítve óvodai két csoporttal. Most pedig ötcsoportos református óvoda és reménységünk szerint hatcsoportos óvoda működik majd a közeljövőben. Az oktatás, nevelés széles spektruma, színképe, lehetősége ez, mintegy 8 féle intézmény mindösszesen. Az első létszám 70 fő volt, középiskolai korosztály (1913–1919). A második főiskolai hallgatókból állt ugyancsak ennyi fővel (1920–1926). Majd elindult a Julianna Elemi Iskola 160 fővel (1926–1948). Ezt az épületet hamar kinőtte az iskola, hiszen ez volt az első református elemi iskola a fővárosban. 1936-ban 5 hónap alatt épült újjá, tulajdonképpen mai formájúvá az épület. Ebben az épületben indult újra 1992. szeptember 6-án a Julianna Református Általános Iskola. 24 fő kezdhette meg a tanulást az akkor még Rottenbiller utcai iskola egy tantermében (1992–2009). Majd ez bővült nyolcosztályossá, miközben óvodánk elindult 2008 őszén. Nyolcosztályos rendszerű, tervünk szerint 16 tanulócsoportos Általános iskolánk számára már szűknek bizonyult az épületünk, mely annak idején elemi iskolának épült. Helyet kerestünk óvodánknak és iskolánknak is. A 7. kerületi önkormányzat vezetése a tárgyalások, keresések közben lehetővé tette, hogy bérleményként 2011-ben két osztály helyet kapjon a Rottenbiller utcai üres iskolaépületben Ez az épület található jobbra templomunktól. 2012 júniusában a felső tagozat költözött át, hiszen annak az épületnek az adottságai sokkal optimálisabbak voltak a miénkéinél. Így 2014-ben elindíthattunk 2 plusz csoportot Csipkebokor óvodánkban, a Julianna iskola épületében, a felszabadult helyen. Hatalmas lépés volt ez. Ezután 2014-ben átköltöztünk a Rottenbiller utcai épületbe a teljes iskolánkkal, melyet bérbe vettünk. Így felszabadult iskolaépületünk, melyben 2 óvodai csoportunk működhetett. Hitben jártunk, nem láttunk mást, csak mindig egy lépést.
2016 olyan fordulatot hozott, amilyenre nem is számíthattunk. Egy pályázat reménye arra indított, hogy próbáljuk meg meglévő épületünket áttervezni óvodává. Majd a magyar kormány támogatása 2017 elején teljesen új dimenzióba helyezte eddigi munkánkat, imádságainkban remélt álmainkat. A zsoltár szavaival valóban „olyanok voltunk, mint az álmodók.” (Zsolt 126,1) Tudjuk és valljuk, hogy az Úr cselekedett értünk és velünk, emberi eszközein keresztül is. „Akkor megtelt a szánk nevetéssel, és örömkiáltás volt nyelvünkön. Ezt mondták akkor a népek: Hatalmas dolgot tett ezekkel az Úr! Hatalmas dolgot tett velünk az Úr, ezért örvendezünk.” (Zsolt 126,2–3)
2017-ben átköltöztünk két óvodai csoportunkkal a Rottenbiller utcai épületbe, melyet a magyar kormány támogatásából megvásárolhattunk telkeivel együtt az önkormányzattól. 2018-ban pedig megkezdődhetett az építés régi épületünk újjáépítésével, illetve iskolaépületünk felújításával. Rendkívüli idő az, mely mögöttünk és előttünk áll. Korszerű körülmények között, védett környezetben, itt, a város szívéhez közel szolgálhatjuk Isten dicsőségét és nemzetünk, hazánk javát közfeladatot ellátó intézményrendszerünkön keresztül is. 2019. szeptember 2-án megindulhatott a nevelés és oktatás megújult épületeinkben.
Jelenleg óvodánkba 117, iskolánkba 315 gyermek jár, összesen 432 fő. Ez a kezdeti, 1913-as, első intézményi létszám hatszorosa. Tóvá lett a délibáb! Isten tervének megvalósulása ez, s ez folytatódik a dolgos hétköznapok világában hálásan, hitben, reménységben és szeretetben! Köszönet minden imádkozó, támogató és munkás kézért! Köszönjük mindazoknak, akik az újraindításban, az utána való időben vezették, szolgálták ezt az ügyet. Vannak, akik már nincsenek közöttünk, vannak, akik még itt vannak. Hálás szívvel köszönjük az óvodánk indításában, vezetésében részt vállalók hűségét, munkáját. Szeretettel gondolunk rájuk, minden munkatársunkra pedagógustól a technikai dolgozókig. Ők végezték a munka oroszlánrészét, mindazt, amiért megépültek ezek az életterek. Tudjuk, hogy nem volt hiábavaló munkájuk az Úrban!
Szebb és teljesebb összefoglalása nem is lehet mindennek, mint Isten Igéje: „Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! Mily megfoghatatlanok az ő ítéletei, és mily kikutathatatlanok az ő útjai! Mert »ki értette meg az Úr szándékát, vagy ki lett az ő tanácsadója? Vagy ki előlegezett neki, hogy vissza kellene fizetnie?« Bizony, őtőle, őáltala és őreá nézve van minden: övé a dicsőség mindörökké. Ámen.” (Róm 11,33–36) Valóban soli Deo gloria!