Magyar Örökség Díj
Hitben járni, hitből élni
Az ünneplés éve volt 2013, gazdag, áldott esztendő. Templomunk felszentelésének 100. évfordulóját ünnepeltük, és amikor decemberben hálával gondoltunk vissza a centenárium eseményeire, jött a hír: Magyar Örökség Díjban részesül a templomban élő gyülekezet hitmegtartó ereje és lelkisége. Az átadásra múlt év december 21- én, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében került sor, amelyen Bogárdi Szabó István református lelkész, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke mondott köszöntőt. A díj hallatán rögtön az jutott eszünkbe, minden az Úrtól van. A díj, és amiért az elismerést a gyülekezet kapta. S maga az út is, amelyen keresztül Isten megajándékozta. Nem fogjuk megtudni, hol, kinek jutott eszébe az adományozó bizottság figyelmét felhívni arra, hogy a fővárosi forgatagban, a Városliget szomszédságában áll egy gyönyörű templom, amely száz év óta „oltalom”, „kő vár” az Istent keresőknek és azoknak, akik már megtalálták. Mint ahogy azt sem, hogy a testület tagjainak szívét hogyan vezette az Úr, s bólintottak rá: igen, itt valami csodálatos módon munkálkodik Isten a 20. század eleje óta.
Mint a csillagok
A külvilág és a döntéshozók megláthattak valamit a gyülekezeten keresztül Isten országából. Pál apostol írja a Filippibeliekhez szóló levélben: „Mindent tegyetek meg zúgolódás és tétovázás nélkül, hogy legyetek feddhetetlenek és tiszták, Isten szeplőtlen gyermekei a gonosz és elvetemedett nemzedékben, akik között fényletek, mint a csillagok az égen.” Isten gyermekei fénylenek a világban, s ezt a „jó gyümölcsöt” termi a fasori gyülekezet. A titok, hogy minden körülmények között szilárdan ragaszkodik az Élet beszédéhez, hogy ne a bűn hatalma, hanem Isten országának dicsősége legyen nyilvánvaló rajta. Az Úr lakozik szent templomunkban, Ő adja időről-időre az ébredést, Ő hoz ide lelkipásztorokat, fiatalokat és idősebbeket, óvodást, kamaszt, karriert befutott mérnököt, tanítót, informatikust, jogászt, zenetanárt és bérszámfejtőt, sok gyermekes anyát, elvált férfit, azokat, akik azt hiszik, mindent tudnak Jézusról, s itt döbbennek rá, milyen távol éltek Tőle. A Fasori Református Templom hitmegtartó ereje, hogy a szószékről az élő Úr Igéje hangzik. Minden vasárnap, minden evangelizációs héten, minden csendes napon és minden zenés igehirdetésen, minden Biblia-órán, minden konfirmációra felkészítő alkalmon és minden egyéb rendezvényen. Az Úr áldja meg együttléteinket, imádságainkat, egyházközségünket, lelkipásztorainkat, szolgáló testvéreinket, gyülekezetünket óvodánkat, iskolánkat, családjainkat, gyermekeinket, munkánkat, mindenünket. Tudták ezt, aki a Fasorba tartoztak, s tudjuk ezt mi is. Épp ezért mindent ő reá nézve teszünk, várunk és kérünk, cselekszünk és adunk hálát érte. Az Úr Igéjének világosságában élni nem azt jelenti, hogy a templomból kijőve elfelejtjük Krisztust, s átengedjük magunkat a világ törvényének. Ellenkezőleg, a templom ajtón kilépve még inkább ragaszkodunk hozzá, mert tudjuk, egyedül Ő tart meg. A templom felszentelésének 100. évfordulója alkalmából tartott igehirdetéseken hallhattuk, a bejárat fölött láttuk is, s folyamatosan tapasztaljuk: „a templomnál is nagyobb van itt..” Ez az Ige lett vezérlő mesterünk, mint ahogy eleinknek is ez volt, s az Úrban való reménységünk, hogy az utánunk jövő nemzedéknek is ez lesz. Ahogy a 46. zsoltár mondja: „ Isten a mi oltalmunk és erősségünk! igen bizonyos segítség a nyomorúságban. A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk. Szela.” Spurgeon írja ugyancsak a 46. zsoltár kapcsán. „Ha minden az őrjöngésig fölkavarodik is, ha a rombolás dühe a tetőpontját éri el, a hívő ember biztonságban van. Nem fél a dühöngéstől, a nyilvánvaló erőszaktól. Tudja, hogy az Úr lecsendesítheti a háborgó tengert, és a hullámok is az Ő kezében vannak. Isten kegyelme, mint valami szüntelenül áradó, megtermékenyítő, erőteljes és soha el nem apadó folyam, felüdülést és vigasztalást ad a hívőknek. Ez az élő víznek folyama, amelyből mind a mennyben, mind a földön lévő gyülekezet egyre bőségesebben részesül.”
Ajándék
Itt, a Fasorban átélhetjük, hogy Isten kegyelme szüntelenül áradó, megtermékenyítő, erőteljes és soha el nem apadó folyamként van jelen, ami megüdíti a szíveket. Itt ki lehet nyújtani a kezünket, ha minden felkavarodik az őrjöngésig, s a rombolás dühe a tetőpontját éri el, s bele lehet tenni egy biztonságos, értünk megsebzett, egészen a célig vezető drága kézbe. Kálvin János mutat rá, ha azt akarjuk, hogy Isten keze védjen minket, mindenekelőtt azzal kell törődnünk, hogy közöttünk lakozzon. Mert a biztonság minden reménysége egyedül az Ő jelenlététől függ. Tudták ezt elődeink és tudjuk ezt mi is Isten Szentlelke által. „Szemeim Te reád néznek.” „Feletted való jóm nincsen”– vallom én is a zsoltárossal. „A Magyar Örökség Díj arra a csodálatos ajándékra mutat, amit Jézus Krisztus által a fasori templomban élő gyülekezet is kapott, magyar református keresztyénként élve bizonyságot tehet arról, mit jelent hitben és hitből élni minden körülmény között, Isten dicsőségére az emberek örökkévaló javára. Őszinte alázattal és felemelő érzéssel vettük át ezt a még inkább elkötelező díjat, amely magyar nemzetünk iránt érzett felelős küldetésünkre emlékeztet minket és utódainkat is” – mondta Somogyi Péter, a fasori gyülekezet elnök-lelkésze a Parókia portálnak. Annyit teszünk hozzá hálás szívvel: Soli Deo Gloria.
Magyar Örökség-díj
A Magyar Örökség díj azon magyar intézményeknek, csoportoknak adható, akik tevékenységükkel hozzájárultak a magyar kultúra, gazdaság, sport, tudomány, azaz a magyar társadalom erkölcsi, szellemi felemeléséhez. Ezek együttesen alkotják a magyarság "Láthatatlan Szellemi Múzeumát".
Bogárdi Szabó Istvánnak, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökének méltatása a fasori gyülekezetről
A Fasori Református Gyülekezet laudációja
„A Fasori Református Egyházközség hivatalosan 1908-ban alakult meg, a 19. század végén Budapestre telepedő nagyszámú református között végzett lelki szervezőmunka és misszió eredményeként. Ahogy Szabó Imre budapesti esperes, a gyülekezet egykori lelkipásztora írja az 1920-as években, ez a lelki közösség, mint valami ritka sűrítmény, magán hordozta az egész Magyarországról, Dunántúltól Erdélyig ideáramló reformátusság megannyi jellemvonását; itt minden arc és élet egy-egy sajátos sorsot mutatott, de nem csupán egyénit vagy családit, hanem nemzeti sorsot is reprezentált. Így lett a gyülekezet a megelőző évszázadok eltérő módon, de hitegységben alakuló református magyarságának lenyűgöző színképe. Többek között ezért lehet Magyar Örökség Díjas a gyülekezet.Az Istentisztelet ereje
Az egységes szociológiai adottságok, az azonos kulturális feltételek, a közös társadalmi szerkezet – ezek általában minden közösségszervező igyekezet ideái. Itt viszont más és más sors, eltérő kulturális meghatározottságok, s mellé a társadalmi helyzet összes szakadéka (Terézváros úri negyede és a hírhedt Csikágó) – és mégis mélyen megélt szellemi és lelki identitás: ez a fasori gyülekezet. Ez az összegyűjtés és együtt tartás példája. Évszázada tart immár – beleértve a legnehezebb negyven-ötven évet is (a fasori közösség történetének csaknem felét), amikor egységen homogenizációt értett a hatalom, és a legkevésbé sem tűrte, hogy transzcendens értékek mentén tájékozódjanak az emberek, s még kevésbé viselte, hogy szabadok legyenek. Pedig közösséget gyakorolni csak szabadon lehet igazán A fasori református templom 100 éve épült. Budapest egyik legszebb szakrális-kultuszi épülete - de messze több annál; egyetlen szóval: hajlék. A fasori reformátusok mindig is tudták, hogy amikor megépülhetett templomuk, azt egyrészt ajándékba kapták, amelyet meg kell őrizniük, de tudták azt is, másrészt, hogy nem emlékként kell a szent helyet megőrizni, hanem az istentiszteleti közösség otthonául. Az évszázados igyekezet azért elsősorban mindig a gyülekezet szervezésére irányult, hogy annak intenzív gyakorlása és az istentisztelet ereje messze sugározzon, messzebb, mint ameddig a templom tornyából ellátni.
Megtartani
A gyülekezet iskolája (iskolái), mély és nagyhatású szociális munkája, elesettekkel való szolidaritása, a menekültek befogadása és az életek mentése (lett légyen szó fogságból menekülő holland katonatisztekről, zsidó gyermekekről, osztályidegenné nyilvánított kitelepítettekről), a misszió ezer ága, vagyis az evangélium-hirdetés megannyi feladata, a szent életben való formálódás igyekezete - ez mind-mind a „Fasor" (ahogy a budapesti reformátusok mondják egy szóval). Magyar Örökség ez is – megtartani az örökséget abban az eredeti célban, amelyre adatott. S nem pusztán őrizgetni, hanem éltetni, hogy éltessen. Néhány napja a Schweitzer Albert Református Öregotthonban voltam látogatóban. Kifelé jövet népes iskoláscsapattal találkoztam, akik éppen nagy lendülettel vonultak be az épületbe. A fasori gyülekezet általános iskolásai érkeztek, hogy betlehemezzenek az otthon idős és többnyire magános lakóinak. Unokák érkeztek az unokátlanokhoz. A sort, némiképp megszegve a pedagógia szabályait, nem egy tanár(nő) vezette, hanem egy tízéves-forma kisfiú, kezében magasra tartva egy ragyogó csillagot – a Megváltó csillagát, amely vezette egykor a napkeleti bölcseket. Most az egész seregletet – pásztorokat, háromkirályokat, angyalokat, Józsefet és Máriát, és mind az összes betlehemezőt - ez a csillag vezette be azok közé, akik közt olyanok is várták érkeztüket, akik 70 éve éppen a fasori gyülekezetben kaptak isteni hívást, hogy egész életükkel Krisztusnak szolgáljanak. A kis csillaghordozó találkozhatott az egykori diakonisszával. Micsoda találkozás ez, ahogy az ünnep egybefog nemzedékeket! Micsoda ünnep ez, ahogy gyermek ragyogtat csillagot a megfáradtaknak, és a mai nemzedék hirdeti a régieknek, akiktől örökségül kapták a karácsony nagy titkát: dicsőség Istennek, békesség embernek! Csak kívánni tudom, hogy most, amikor a fasori reformátusok Magyar Örökség Díjat kapnak, tudja mindenki, amit ők tudnak, és aminek élnek is, hogy ez a titok az igazi magyar örökség, mert ebben nyílik meg számunkra az örökkévaló.”