Krüzselyi Attila
presbiter
1956-ban születtem Budapesten. 1995 óta járunk feleségemmel, Ilával, a fasori gyülekezetbe. Három gyermekünk van: Ilona 1985-ben, Dani 1987-ben, Kata 1992-ben született. Terézvárosban élek születésem óta. Mezőgazdasági, környezetvédelmi és közgazdasági felsőfokú végzettségeket szereztem. Az Állami Számvevőszéknél dolgozom, mint számvevő tanácsos.Úgy gondolom, hogy a keresztény hit szempontjából „elveszett nemzedékhez” tartozom. A mi nemzedékünk nagyszülei még templomjáró emberek voltak, és számosan közülük mélyen hívő emberek. Szüleink már nyilvánvaló okokból, „minket féltve” nem „erőltették” a hittant, nem volt központi kérdés a hitbeli nevelés. Én magam is sok tévút, félreértés, félremagyarázás, szellemi tespedés után találtam meg a helyem. Lélekben Krisztus keresztjének a tövében, személyesen pedig a fasori gyülekezetben. Mind a mai napig számtalan gyarlóság kísér és kísért, amiről leginkább családom tagjai tudnak képet adni. Bűneim és hiányosságaim ellenére hiszem, hogy Krisztus feltámadt, és azt, hogy Ő az ÉN SZEMÉLYES MEGVÁLTÓM. Ahogy sokasodnak az éveim, annál inkább meggyőződésem, hogy nincs más út, csak Krisztus. Nélküle elveszett vagyok. Minden jó, ami az életem része volt, az Ő műve. Nagyon remélem, hogy az engem (minket) követő nemzedékek is le tudnak és le is fognak majd borulni a Kereszt tövében hálaadással és reménnyel. Szívből szeretném ezt munkálni a gyülekezetben.
Presbiternek lenni megtiszteltetés és elhívás. Ezt régen tudták az emberek, és reménykedem, hogy az utánunk jövő generációk is ugyanígy fogják érezni. „Mert megbánhatatlanok az Istennek ajándékai és az ő elhívása.” (Róm 11,29)