Kiválasztott voltam és elhívott lettem
Bócz Etelka
 
„Boldog az, akit Te kiválasztasz és magadhoz fogadsz…” (Zsoltárok 65,5)
Visszapillantva az elmúlt 70 évemre – minden beképzeltség nélkül – teljes bizonyossággal vallhatom, hogy „kiválasztott voltam és elhívott lettem” Isten kegyelméből. Ezt azért merem állítani ilyen határozottsággal, mert életem és sorsom egy irányba mutatott, melyet kezdettől fogva Teremtőm irányított utamon vezetve, természetesen sokszor az én meggondolatlan, felelőtlen döntéseimmel kísérve.

A családban különösen édesanyám beszélt nekünk Istenről, és „jó” reformátushoz híven tanított imádkozni minden étkezés és lefekvés előtt. Tőle akkor még csak a hatalmas, félelmetes, büntető Atyáról hallottam.

Ezt az istenképet változtatta meg a konfirmációra történt felkészítés, ahol Isten teremtő munkájáról, Jézus Krisztus váltsághaláláról és feltámadásáról, a Szentlélek elküldéséről szólt a tanítás, mely sokkal inkább felébresztette „kíváncsiságomat” a vallások iránt. De Isten mélyebb megismerése egyelőre félbeszakadt, amire akkoriban magyarázat mindig akadt. A családi konfliktusok, a továbbtanulás, a férjhezmenetel viszontagságai, a korai válás, egyszóval minden más „világi” probléma ürügyként szolgált az időszakos elforduláshoz.

Akkor még nem tudatosodott bennem, hogy mindezekre a súlyosnak tűnő problémákra egyedül Isten végtelen türelme, szeretete, kegyelme adhat gyógyírt. A sorsomat, melyet Isten, a Teremtőm jelölt ki, nem kerülhettem el, s bárhogy is „rúgódoztam”, harcoltam ellene, mégis bekerítettek az Atya „megoldásai”.

Családi örökség révén, aránylag fiatalon szerzett krónikus betegségem sem volt az első nyomós indok arra, hogy ismét keressem az Úr közelségét. Ezután következett egészségromlásom további lépcsője, melynek folytán a „jól menő” mérnöki munkámtól meg kellett válnom. Nem munkanélküli, hanem rokkantnyugdíjas lettem, mellyel rengeteg szabadidőm lett. Így jutottam el hívő barátnőm unszolására egy református csendeshétre, ahol megkaptam Jézus Krisztus – kimondottan hozzám intézett – hívogató Igéjét: „Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek.” (Máté 7,7).
 
Jézus ilyen kedves hívogatásának nem lehetett ellenállni. Visszatértem a szülői fészekbe és az Úr házába, a fasori gyülekezetbe, ahol Krisztus invitálása 1996-tól kezdve intenzíven folytatódott. Még abban az évben szívem teljes kitárásával Jézus Krisztus otthonra lelhetett az én lelkemben is. Ez volt az igazi megtérésem időpontja („mert mindennek rendelt ideje van”!).
 
Ettől kezdve a fasori gyülekezet állandó látogatója, később tagja lettem, ahol a kapcsolatom Istennel egyre szorosabbá vált élő hitű lelkészeink tanítása, bibliatanulmányozás, testvéri beszélgetések és hitvallások nyomán. És most már tudom, mindez az Isten szerető és fáradhatatlan munkájának köszönhető. Sokat jelentettek a hitmélyítő alkalmak, csendeshetek, a különféle szolgálati területeken való aktív részvétel, melyek együttvéve mind-mind az igazi, hűséges szolgálatba állításra képeztek ki. Így válhattam én is „élő építőkővé” Krisztus egyházában, ahol él az a mondás, hogy „Isten országában soha nincs munkanélküliség”! Erről én is meggyőződhettem, amikor Isten elhívásának örömmel eleget téve tizenkét éves presbiteri szolgálatra választottak, melyen keresztül társaimmal együtt Isten valódi munkatársai lehettünk. Itt Jézus Igéjén keresztül megtapasztalhattuk a valódi igazságot, mellyel megfáradt szolgáit bátorítja: „Mert az én igám gyönyörűséges és az én terhem könnyű.” (Máté 11,30).

Egyéni élethelyzetemre is állandó vezetést kaptam az Úr Igéin keresztül, melyek igazsága és valósága mindig beigazolódott. Ezért örökké hálás maradok az én Uram és Megváltóm szeretetéért, a szolgálatra való felkészítéséért, mellyel az Ő országát és embertársaimat is szolgálhattam (erre mindvégig kész vagyok, s majdan Őelőtte is készen állok)! S végül a kegyelemben részesült, élő hittel megajándékozottak örök hálájával imádkozhatom én is a 466. ének verssoraival:
 
Rád tekint már hitem,
Megváltóm, Istenem,
A Golgotán:
Halld könyörgésemet,
És vedd el vétkemet,
Mostantól hadd legyek
Tied