Békességben épülés
Dr. Szabó Mihály
„Küldd el világosságodat és igazságodat: azok vezessenek engem!"(Zsoltárok 43,3)
Két testvéremmel lelkészcsaládban nőttem fel. 16 évesen fogadtam el személyes Megváltómnak Jézus Krisztust egy csendeshét megszólító üzenetében. Vele kezdtem járni az úton a Szabadság téri gyülekezet és ifjúsági közösség tagjaként. Közel 20 évig tartó első házasságom idején eltávolodtam a megkezdett úttól, s végül nem tudtam megtartani a házasságomat. Már több mint 21 év telt el második házasságomban, ahol feleségemmel közösen keressük Isten akaratát életünkre és szolgálatunkra. Két leánygyermekkel áldott meg az Isten: Réka 28, Emese 19 éves. Közel két évtizede kapcsolódtam be a fasori gyülekezet életébe. Isten Igéjének világosságát keresem ma is családomban, munkámban és szolgálatomban. Nagy hála van a szívemben mindazért, amit a családon belül és a gyülekezetben is tett velem Isten. Ahogy Az apostolok cselekedetei 9,31 mondja: „Az egyháznak… békessége volt: eközben épült, az Úr félelmében járt, és a Szentlélek segítségével számban is gyarapodott.” A megtett úton nagyon hangsúlyos volt számomra ez az Ige, az, hogy az épülés a házasságomon belül, valamint a gyülekezetben is csak e békesség alapján történhet. Feleségemmel való lelki közösségünkben rendszeresen kerestük és keressük a csendeshetek lehetőségét, mivel azt tapasztaltuk, hogy mindkettőnket különösen megerősít ez a fajta elcsendesedés. Már az első közös házaspári csendeshét komoly áttörést jelentett a békességes együttlétünkért.
A közös elcsendesedés a dolgaink fölött nagyon fontossá vált a gyülekezet építésében is. E több évtized alatt sok-sok csodát élhettem át ennek kapcsán is. A kezdetekkor néhány presbiter kitartó, állhatatos hite segítette, hogy újra élő hitű lelkipásztora lehetett a gyülekezetnek. Ezzel együtt nem volt könnyű, szinte a nulláról kellet kezdeni a gyülekezetépítést. Mind külső, mind belső szempontból rendkívüli módon rá voltunk utalva Isten támogató szeretetére. Ezt különös módon éltem át még a kezdeti presbitériummal a Julianna iskola ügyében. Csak fokozatosan, lépésről lépésre nyílt meg a lehetőség egy valóban keresztyén szellemiségű intézmény működésére. Különös hálával tekintek vissza erre az útra, amelyet a gyülekezet főgondnokaként tehettem meg, mivel ma már világosan látszik, hogy ahogy utat nyitott Isten az iskolánk lelkészi és személyi kérdéseiben, úgy engedte meg a bővülést és ehhez az új iskolaépületet is.
Eközben a személyes munkámban rendkívül sok megbízást és feladatot kaptam, sikeres vállalkozásokat vezettem, de egy ponton, ismét egy csendeshéten ebben is megszólított Isten a Lukács 12,15-tel: „…mert ha bőségben él is valaki, életét akkor sem a vagyona tartja meg”. Meg kellett értenem, hogy az életem további részében – bármilyen sikeresre is futott ki eddig – nem a vagyonban való gyarapodás a fő cél. Világosan láttam, hogy változtatnom kell eddigi menetrendemen, ezért abbahagytam a vállalkozásaimat és fix munkaidős állást vállaltam. Így sokkal több időm jutott a családomra és a szolgálatomra is. Isten megáldotta ezt a megértett döntést is, ma sem élünk szűkös körülmények között.
A gyülekezetépülés terén talán a legnagyobb fordulatot Isten az óvodakérdés megnyitásában és megvalósulásában tárta elém. Szinte elképzelhetetlen volt mindannyiunk számára, hogy egy ilyen frekventált kerületben óvodaépületet és hozzá felújítási tőkét is kaphassunk. Mikor ennek a lehetősége mégis megnyílt, egyik presbitertársam hitetlenkedve figyelmeztetett a presbiteri gyűlésen, hogy egy ilyen óvoda felújítása túl nagy teher és költség lesz a gyülekezet számára. Akkor hittel csak azt tudtam válaszolni, hogy én úgy látom – és ebben többen egyet is értünk –, hogy Isten ezt a megközelítést meg fogja szégyeníteni, mert ha megadta az épületet, hittel bízhatunk abban, hogy mindent megad ahhoz is, hogy az méltóképpen megnyílhasson. Ezt a csodát mindannyian átéltük.
Visszatekintve a gyülekezet közel két évtizedére és benne az én szolgálatomra is az tölt el igazán örömmel, hogy megadta Isten, hogy minden itt szolgáló lelkipásztor élő hittel hirdetheti az evangéliumot és a gyülekezet számszerű gyarapodása mellett sokkal lényegesebb, hogy ugyanilyen arányban növekedett és növekszik a szolgálatban résztvevők száma is. Csak az maradhat meg az Isten által kijelölt úton (és ezt a saját életemben is látom), aki mindvégig megmarad a szolgálatban is. Megvan tehát a sokszor nehezen talált jó arány az én életemben is a munka, a család és a szolgálat terén, de hogy mindhárom a helyén lehessen, az Isten vezetésében való járás és a szolgálat a legfontosabb. Számomra ma is a legnagyobb öröm az, ha a napi Igékben és igehirdetésekben megszólít Isten Szentlelke, és ez békességet ad mindhárom területén az életemnek.