Erő, szeretet, józanság
Élménybeszámoló a wittenbergi előtúráról
A reformáció 500. évfordulója kapcsán júliusban kerékpáros megemlékező túrára készül gyülekezetünk 40 fős csapata 500 év – 500 km jeligével Prágától Wittenbergig. Ennek előkészületeként tapasztalatszerző bemelegítésen vettünk részt június közepén egy 2 napos balatoni félkörút keretében Fűzfőtől Keszthelyig családosok, egyedülállók, gyermekek és felnőttek, köztük tandemkerékpáron egy látássérült testvérünkkel. Hálásak vagyunk, hogy Megváltó Urunk velünk tartott a hétvége folyamán, és a tekerés mellett lelkiekben is épülhettünk, ami az újszerű gyülekezeti együttlét folyamán mindvégig alapcélkitűzése a túrának: református eleink nyomát követve igei útmutatás szerint megerősödni, megújulva hazatérni.
A megérkezést követően a péntek esti bizonyságtétel Jób könyvét hozta elénk, mely előzetes tervezés nélkül is csodálatos módon egybeesett Bibliaolvasó Kalauzunk aktuális vezérfonalával. A cseresznyefa árnyékában közös beszélgetésben, ismerkedésben feltártuk egymás előtt a nagy túrával kapcsolatos érzéseinket, elhívásunkat, intencióinkat, elvárásainkat és félelmeinket. Sokunk nem vett még részt soha hasonló méretű kerékpáros megmozduláson, ezért bizonytalanságtól való félelemmel tekint az elkövetkező megpróbáltatásokra. Imában tudtunk támogatólag egymás mellé állni, félelmeinket, gyengeségeinket közösen Urunk elé vinni. És Ő nem is hagyta ezt szó nélkül: a fűzfői református egyházközség Ébredés táborában ébredve az első reggelen Steinbach József dunántúli püspök látogatott el körünkbe, aki a reggeli áhítatot a 2Timóteus 1,7 Igéből kiindulva bontotta ki számunkra: „Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” Válasz és egész napra – és életre – szóló muníció lehetett ez valamennyiünk számára az előző esti őszinte megnyilatkozásokra: hogy Urunk az Ő erejét, szeretetét és józanságát adva áll a túra mellett.
Fűzfőtől Zánkáig az első napon szelíden bátorító, borongós időjárást kaptunk a tekeréshez, mely délre végül esőt hozott. Az ezt követő eseményeket úgy éltük meg, mintha a körülmények csak ránk, sürgető szükségleteink betöltésére vártak volna: egy útszéli vendéglő fedett kerékpártárolóval és éhes, ázott csapatunk létszámának pontosan megfelelő szabad hellyel fogadott. Mire megebédeltünk, a nap már szikrázóan sütött, s a késődélutáni megérkezést követően a forróbb vérűek már fürödni is tudtak a Balatonban. A rossz idő nyomtalanul eltűnt, és az egykori úttörőtábor zengett gitáros dicsőítésünktől. Esti áhítatunkban testvérünk református hitvallásunk központi gondolatáról, az életében legnyomatékosabb Igéről, apaságának és hitének fundamentumáról beszélt nekünk, a János 3,16-ról: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” A lemenő nap fényében áldottuk Urunkat a közösségért, beszélgetésekért, és hogy a nap folyamán csak kis eső és esés ért utol bennünket.
Az Úr napjára virradva imaközösséggel ültünk újra nyeregbe, kinek hol fájdalmakkal, de hősként, s körünkben az ifjak, mint a kilőtt nyílvesszők, száguldottak az élen külön csapatban róva az utat, és jócskán előttünk célba érve. Illatos lankákon át jutottunk Révfülöpre, ahol az evangélikus istentiszteleten módunk nyílt közvetíteni fasori gyülekezetünk köszöntését, és énekszóval szolgálhattunk a maroknyi gyülekezet kedves vendégszeretetére válaszul. Veress István lelkipásztor Ézsaiás elhívásának gazdag és tartalmas kifejtésébe – csodák csodájára – beleszőtte az előző este előkerült János 3,16-ot is, és mi hálás szívvel folytattuk utunkat immáron utolsó állomásunk felé.
Az embert próbáló megerőltetés ellenére élénken és lelkesen tértünk haza vasárnap késő este, az elkövetkező napokban pedig örömmel és izgatottan készülünk a wittenbergi túrán ránk váró áldásokra.
Diószegi Rita
Készülnek az énekek
|
Szolgálat Révfülöpön
|
Ráadásként mindez megadatott
|
Füreden
|
Az élboly
|