Kedves konfirmált Testvéreim!
Belegondoltatok-e már abba, hogy rokonok, testvérek vagyunk? Isten szövetséget kínált az Ő népének, de Jézusban ez a kapcsolat több is lehet, testvéri közösséggé válhatunk. Egy családdá! Gyakran használjuk ezt a kifejezést a gyülekezetben – testvérek –, de vajon komolyan vesszük, hogy testvérei vagyunk egymásnak? És mit jelent ez?
Jézus azt mondja Márk evangéliumában az igazi rokonságról: „Aki az Isten akaratát cselekszi, az az én fivérem, nővérem és az én anyám.” Ha hitvallást tettünk, ha Jézust követjük, és életünk célja és értelme Isten akaratának a keresése és cselekedete az életünkben, akkor testvérei, rokonai vagyunk Krisztusnak és egymásnak. Micsoda megtiszteltetés! És milyen boldogság, hogy 50 felett járok, de tizenéves testvéreim is lehetnek! Méghozzá vér szerinti testvéreim – Krisztus értünk kiontott vére szerinti testvéreim. Az egy Krisztus-test tagjai. Gyönyörű magyar nyelvünk oly szépen kifejezi ezt a testvér szóval. Döbbenetes ebbe belegondolni, beleérezni.
Testvéreim, vannak közöttetek, akikkel a gyülekezetben ezt a hitbéli családi, rokoni közösséget valóban átélhettük. Bizony, ott voltunk többetek születésénél, sőt imádkoztunk értetek már azelőtt, hogy e világra jöttetek. Nemcsak a szüleitek, hanem mi is, sokan, gyülekezeti tagok kicsit apukátok, anyukátok voltunk és vagyunk, pelenkáztunk vagy etettünk titeket, altattunk, sétáltattunk, intettünk, bátorítottunk, vigyáztunk rátok. Végigkísértük, ahogy a gyülekezetben felnőttetek. Ismerjük a mosolyotokat és a könnyeiteket. Mennyi közös élmény köt össze bennünket, kirándulások, focik, nyári hetek, családi bulik! Vannak közöttetek, akik kereszttesók, együtt kereszteltek titeket! És most együtt tettetek fogadalmat, fasoriak. Testvérek vagytok-vagyunk veletek! De veletek is, kedves fiatalok, akik újonnan érkeztetek a Fasorba. Csodálatos ajándék ez nekem-nekünk! Jézus egyértelműen beszél. Aki az Isten akaratát cselekszi: testvér. Otthon, itt, az ifiben, a fasori családban vagy más gyülekezetben, a magyar nemzetben, az egész keresztyén világban.
Azt kívánom nektek és mindenkinek, hogy jó, odaadó, szerető testvérei tudjunk lenni Krisztusnak és egymásnak, és azt, hogy tudjunk megmaradni Isten akaratának a cselekvésében. De mit tegyünk? Hogyan? Úgy, hogy eldöntjük, hogy meg akarunk maradni benne.
Van egy kedves történet, talán sokan ismerik. Egy pályaudvaron egy nagyon idős bácsi és egy korotokbeli fiatalember egymás mellett várakozik. Amikor az idős bácsi felesége megérkezik, a nénivel boldogan megölelik egymást. „Nagyon hiányoztál!” – mondja a bácsi. „Már alig vártam, hogy lássalak!” – szól a néni. A fiatalember meghatódva nézi őket, és megkérdezi: „Ne tessék haragudni, önök mióta házasok?” „Több mint 50 éve” – hangzik a válasz. „Remélem, mi is ilyenek leszünk 50 év múlva majd a kedvesemmel” – mosolyog a fiú. Mire a bácsi odalép hozzá, megfogja a vállát és így szól: „Fiatalember, maga ezt ne remélje, hanem döntse el!”
Ifjú testvéreim! A hiteteket megvallottátok. Most döntsétek el, megmaradtok-e Isten akaratának a cselekvésében! Mi, fasori testvéreitek, rokonaitok, erre hívunk titeket, és imádkozunk értetek. Szeretünk titeket mint igazi testvéreinket! Az Úr áldja meg fogadalmatokat, hitvallásotokat, életeteket!
Kedves gyülekezet!
Nagy nap van ma, ünnep a mai. Előkerültek az ünneplőöltözetek, melyek talán csak az esküvők, keresztelők és temetések alkalmával kerülnek elő, hiszen ünnep van ma, nagy nap a mai, konfirmáló gyermekeink hitvallást és fogadalmat tettek.
Ahogy a konfirmációi olvasókönyv is fogalmaz, a konfirmáció egy felfedezőút. Édes Gábor az egyik, szülőkkel közös esti áhítaton hajón utazó felfedezőkhöz hasonlította a fiatalokat.
Nagy nap van ma, ünnep a mai, mert felfedezőink a hosszú út után végre megérkeztek a kikötőbe. Szándékosan nem úgy fogalmaztam, hogy „révbe értek”, hiszen a felfedezés még nem ért véget, az út hosszú, folytatni kell, tovább kell indulni.
Lesz olyan, kit majd gyors motorcsónak repít, lesznek olyanok, kik vitorláson folytatják útjukat, kiszolgáltatva magukat az időjárás szeszélyeinek, és lesz olyan is, ki facsónakba száll, és kezét minduntalan feltöri az érdes evezőlapát. Lesznek, akik együtt, közösen vágnak bele újra, lesznek magányos utasok, és lesznek olyanok is, kik csak később, talán évek múlva indulnak a többiek után. De az utat folytatni kell.
Nagy nap van ma, ünnep a mai, mert a felfedezők most partra szállnak, megpihennek egy kicsit. Partra szállnak, és megpihennek kísérőik is: Dévai-Józsa Gábor, a fedélzetmester, Somogyi Péter, a kapitány, és nem utolsósorban Édes Gábor, aki magát azon a bizonyos áhítaton matrózként definiálta, de bizton állíthatom mind a konfirmáló fiatalok, mind a szülők nevében, hogy az eddig megtett hosszú, kétéves út alatt tapasztalt, megbízható és nagy tudású kormányos vált belőle.
Partra szállnak, megpihennek egy kicsit, felfrissítik és feltöltik a készleteket, magukhoz vesznek egy kis kenyeret és bort, és indulnak tovább. Hiszen a cél ismert, az út az Úrhoz, az ösvény Jézus által kitapostatott, csak rá kell találni.
És hogy újból fel lehessen tölteni a hajókat, hogy az útról szóló beszámolókat meg lehessen jelentetni, az iratterjesztés informatikai hátterének fejlesztésére hálával teli szívvel adjuk át a gyülekezet számára adományunkat mi, ünneplőbe öltözött szülők, nagyszülők, rokonok, barátok, hiszen nagy nap van ma, ünnep a mai.
Győry András Botond édesapa