Dr. Fürjes Zoltán
presbiter
Immáron hat éve tagja vagyok a gyülekezet presbitériumának, pótpresbiterként. Annak idején váratlanul ért a pótpresbiteri jelölés, és a helyzet annyiban mára sem változott, hogy továbbra is hálás értetlenséggel figyelem, ahogy az Úr – minden kétségem és alkalmatlanságom gyakran nyilvánvaló volta ellenére – használ.Ahogy az 1Tim 3,1-ben olvashatjuk, „ha valaki püspökségre törekszik, jó munkát kíván”. Hallhattuk az elmúlt hetek igehirdetéseiben is, ez az igehely vonatkozik a presbiteri szolgálatra is. Hat év pótpresbiteri szolgálattal a hátam mögött már tudom, hogy egyrészt valóban komoly munka ez a szolgálat, másrészt egészében igen jó. Péter apostollal szólva „jó nekünk itt lennünk”. Jó nekünk, nekem az Úrral lennem, szolgálni őt. Ez az oka annak, hogy újfent megtusakodva a jelöltséget, vállaltam azt. Mert elhittem, hogy Isten szánja nekem ezt a szolgálatot.
Személyes bemutatkozásként elmondhatom, hogy bár vallásos neveltetésben részesültem, és a rákospalota-óvárosi gyülekezetben konfirmáltam is, gyermeki hitemet édesanyám korai elvesztése kiirtotta belőlem. Ebben az állapotban, csaknem másfél évtizedes vargabetűt követően Isten utánam nyúlt, így kerültem a Fasorba. Isten kegyelméből ehhez és egész életemhez egy csodálatos társat is kaptam, akivel négy gyönyörű gyermeket nevelhetünk. A gyülekezet szolgálati ágai közül korábban az autós, majd a gyermekmegőrző, a legutóbbi időkig pedig a kisóvodások közötti szolgálatban vettem részt, de leginkább talán jogi ismereteimmel tudom szolgálni a gyülekezetet. Mert bár kétségtelenül a tanítvánnyá tétel legfőbb küldetésünk, de látható egyháztestként, intézményfenntartóként száraz világi feladatok is gazdagon kísérik gyülekezetünk életét…