Akkor jó élni, ha másokért élünk
Demeterné Harmathy Zsófia
„Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és arra rendeltelek titeket, hogy elmenjetek, és gyümölcsöt teremjetek…” (János 15,16)
Hittanoktató vagyok, a fasori gyülekezeti gyermekmisszió vezetője. Gyakorlatilag születésem óta ehhez a gyülekezethez tartozom. A szüleim itt esküdtek, nagymamám is idejárt, egyik testvére presbiter volt itt. Engem is itt kereszteltek, itt is konfirmáltam. A konfirmációi szülői értekezleten (1981 őszén) az akkori lelkész, Páll László, azt kérte, hogy a felkészítő alkalmakon kívül az éppen akkor induló ifire vagy a gyermek-istentiszteletre is járjunk. Emlékszem, hogy odasúgtam a kérdést a szüleimnek: „Nem lehetne, hogy én egyikre sem jövök?” De aztán elkezdtem járni a gyermek-istentiszteletekre, ahol az akkori segédlelkész és segítője foglalkoztak velünk. Úgy emlékszem, hogy bármilyen történet is volt, mindig a megtéréshez lyukadtunk ki.
Abban az időben kezdtem el lapozgatni a Bibliát (amit az unokatestvéremtől kaptam), és az Újszövetséget nem is tudtam letenni. Vasárnaponként is tele voltam kérdésekkel, melyekre a szolgálók nagy türelemmel válaszoltak; külön is foglalkoztak néhányunkkal, akik jobban érdeklődtünk Isten dolgai iránt.
Az Úr rövid idő alatt is nagyon sok mindent mutatott, tanított meg nekem, melyek következtében az Ő három emberének közreműködésével tértem meg még a konfirmációm előtt néhány héttel – majdnem 14 évesen. Felejthetetlen érzés volt befogadni a szívembe Jézust és úgy kiállni a gyülekezet elé, hogy valóban az Őbelé vetett hitemet vallhattam meg!
Bár 13 éves korom előtt nem jártam templomba, a konfirmáció után nem volt már kérdés, hogy továbbra is minden héten jövök ifire is és vasárnap az istentiszteletre. Laci bácsi után fiatal segédlelkészek vezették az ifit. Fiatalosan tartották az alkalmakat, a Biblia üzenetét mindig a mi kérdéseinkhez, a minket érdeklő témákhoz kapcsolták, nyaranta pedig ifiheteket szerveztek nekünk. Így igazi baráti közösség alakulhatott közöttünk, és alig vártuk, hogy újra talál¬koz¬hass¬unk egymással, és az igei beszélgetéseken keresztül Istennel.
Különös élményem, hogy ebben az időszakban indult be a Fasorban a Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió, melynek szolgálata során láttuk, hogyan próbálják a drogos, alkoholista fiatalokat Istenhez vonzani. Volt, hogy velük közösen énekeltünk húsvétkor passiói énekeket. Azért nem volt minden ilyen szép.
Később sokáig lelkész nélkül maradt az ifink (bár szinte mindig volt közöttünk teológushallgató), de Jézus volt mégis, aki összetartott minket, és hétről hétre együtt olvastuk az Igét, imaközösségeket tartottunk, sőt hívogattuk a később konfirmált fiatalokat is, akiknek szintén mi tartottuk az alkalmakat. Az ifiben ismertem meg férjemet, Demeter Zoltánt is, aki régóta gyülekezetünk egyik presbitere. Isten négy fiúgyermekkel ajándékozott meg bennünket.
1987-ben kapcsolódtam be a gyerekek közötti szolgálatba, ami akkortájt abból állt, hogy vasárnaponként kicsik és nagyok egy nagy csoportban voltak, és mi megpróbáltuk nekik átadni az Úr üzenetét. Bár érettségi után a Külkereskedelmi Főiskolát végeztem el és annak megfelelő területen is kezdtem el dolgozni, az Úrtól később mégis a gyerekek közötti szolgálatra kaptam elhívást. Ezért elvégeztem a Teológia katechétaképző szakát is; azóta hittantanár vagyok a Juliannában és gyülekezetünkben.
A Fasorba most már több mint 30 éve járok és ajándéknak tekintem, hogy megismerhettem az ide kerülő lelkészeket és segédlelkészeket, aktív részese lehettem a Julianna iskola újraindulásának, imádkozhattam a Csipkebokor óvodáért és megannyi csodát láthattam ebben a gyülekezetben Isten kegyelméből! Hálás vagyok, hogy az Úr itt adott nekem lelki otthont és szolgálatként végezhetem munkámat a Julianna iskolában és a gyülekezetünkben.