Esküvő 11 év házasság után
Berzsák Zoltán
„A testvéri szeretetről pedig nem szükséges írnom nektek, mert titeket Isten tanított meg arra, hogy egymást szeressétek...” (1Thesszalonika 4,9)
Ennek az Igének a megértéséhez az Úr egészen különleges alkalmat készített számunkra. A történet úgy kezdődött, hogy jó pár évvel a házasságkötésünk után Isten belépett az életünkbe. Felnőttként és házasként értette meg velünk: nem lehet jobb választásunk, mint az Ő kezébe letenni az életünket. Különleges kegyelem, hogy szinte egyszerre adhattuk át az életünket. Minden átrendeződött, új értelmet nyert ezután. Igyekeztünk megérteni, mi a célja Istennek velünk külön-külön és együtt, mi miért történt addig úgy, „véletlenül”.Egyre erősebben vágytunk rá, hogy a keresztség és konfirmálás után a házasságunkra is áldását kérjük. Nem azért, mert ez a szokás, nem azért, hogy megfeleljünk bármiféle elvárásnak (amely miatt annak idején nem tettük), hanem mert így éreztük. Kerestük az alkalmat, vártuk a jelet.
Egyik nyáron – barátaink hívására – részt vettünk egy családos csendeshéten. Itt hallottuk először, hogy mindannyiunk házassága gondozásra szorul. Isten terve az, hogy megszentelődjünk, hogy „mindenki szentségben és tisztaságban tudjon élni feleségével” (1Thesszalonika 4,4). Megfogott minket Isten és eltökéltté tett erre az útra. Gyakran jártunk vissza ide ezután.
Életre szóló barátságok kezdődtek itt testvéri együttlétekből, beszélgetésekből. Utunk a fasori gyülekezetbe is ezeken keresztül vezetett. Itt folytatódtak a csendeshetek és „csendesévekké” váltak. Igazi otthonra találtunk, és itt éreztük először, hogy Isten minket – vidéki létünkre – Budapesten akar látni.
Eljött hát az ideje régi adósságunk törlesztésének. Negyedik gyermekünket várva azonban nem a csodás fasori templomban gondolkodtunk. Csendes, meghitt esküvőt képzeltünk. Mondjuk egy szerda délután lelkészünkkel, tanúink és gyermekeink jelenlétében egy csendes helyen. Nem sokáig kellett törnünk a fejünket a helyszínen. Ha nem a Fasorban, akkor csak a fasori családos héten és annak megszokott helyszínén lehet. Ott és azokkal, ahol és akiktől annyi mindent kaptunk.
Szolid elképzeléseinkkel szemben hatalmas meglepetés fogadott minket, amikor a hét utolsó napján a templomhoz érkeztünk. Testvéreink sorfalán keresztül vonulhattunk be a gyönyörűen feldíszített, jól ismert térbe. A szertartás alatt a héten összeállt alkalmi kórus szolgált, gyönyörű orgonamuzsikával. Megható volt körülnézni. Látni az arcokat és érezni azt a szeretetet, ami emberektől nem tanulható. Hallgatni az Úr üzenetét az idézett Ige alapján. Hallani és átélni egyszerre. Megérteni, a sok-sok apró részletet hogyan gyúrja össze Isten egy nagy egésszé. Az áldás után a patak partján száz pezsgőspohár koccant össze. Testvéri, baráti köszöntés és egy ajándék… nászút.
Az Úr iskolájában komoly munka folyik, és nincs tandíj. Azt Jézus Krisztus mindannyiunk helyett kifizette.