A családban különösen édesanyám beszélt nekünk Istenről, és „jó” reformátushoz híven tanított imádkozni minden étkezés és lefekvés előtt. Tőle akkor még csak a hatalmas, félelmetes, büntető Atyáról hallottam.
Ezt az istenképet változtatta meg a konfirmációra történt felkészítés, ahol Isten teremtő munkájáról, Jézus Krisztus váltsághaláláról és feltámadásáról, a Szentlélek elküldéséről szólt a tanítás, mely sokkal inkább felébresztette „kíváncsiságomat” a vallások iránt. De Isten mélyebb megismerése egyelőre félbeszakadt, amire akkoriban magyarázat mindig akadt. A családi konfliktusok, a továbbtanulás, a férjhezmenetel viszontagságai, a korai válás, egyszóval minden más „világi” probléma ürügyként szolgált az időszakos elforduláshoz.
Akkor még nem tudatosodott bennem, hogy mindezekre a súlyosnak tűnő problémákra egyedül Isten végtelen türelme, szeretete, kegyelme adhat gyógyírt. A sorsomat, melyet Isten, a Teremtőm jelölt ki, nem kerülhettem el, s bárhogy is „rúgódoztam”, harcoltam ellene, mégis bekerítettek az Atya „megoldásai”.
Családi örökség révén, aránylag fiatalon szerzett krónikus betegségem sem volt az első nyomós indok arra, hogy ismét keressem az Úr közelségét. Ezután következett egészségromlásom további lépcsője, melynek folytán a „jól menő” mérnöki munkámtól meg kellett válnom. Nem munkanélküli, hanem rokkantnyugdíjas lettem, mellyel rengeteg szabadidőm lett. Így jutottam el hívő barátnőm unszolására egy református csendeshétre, ahol megkaptam Jézus Krisztus – kimondottan hozzám intézett – hívogató Igéjét: „Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek.” (Máté 7,7).
Egyéni élethelyzetemre is állandó vezetést kaptam az Úr Igéin keresztül, melyek igazsága és valósága mindig beigazolódott. Ezért örökké hálás maradok az én Uram és Megváltóm szeretetéért, a szolgálatra való felkészítéséért, mellyel az Ő országát és embertársaimat is szolgálhattam (erre mindvégig kész vagyok, s majdan Őelőtte is készen állok)! S végül a kegyelemben részesült, élő hittel megajándékozottak örök hálájával imádkozhatom én is a 466. ének verssoraival: