Tornácaiban dicséretekkel
Felfrissült templomunk a Szeretethíd nyomán.
A Szeretethíd elnevezésű országos mozgalom önkéntes, közösségben végzett szolgálat, mely alkalmat teremt a misszióra, és segít abban, hogy az erzsébetvárosiak (jobban) megismerjenek bennünket. Jó, ha megtapasztalják, a fasori reformátusok készek tenni a kerületért a környezet, utcák, terek tisztításával, kertészkedéssel, takarítással.
Évek óta sóvárogtam már rá, míg idén májusban végre alkalmam nyílt élni Urunk ajándékával: jelentkeztem templomunk és környezetének kitakarítására. Remélni sem mertem, hogy egyszer részem lehet ebben.
Örömmel keltem fel szombat korareggel, mivel csak egyetlen délelőtt állt rendelkezésre, hogy templomunkat kitakarítsuk, porszívózzunk, felmossunk, lemossuk számolatlanul a padokat, ablakokat, kapukat, tisztogassuk az udvart, portánk előtt az utcát, és egyáltalán mindent, amit elérünk... Megérkezésemkor meglepett, hogy ennyi (közel 60) testvérnek dobbant a szíve és indult a lába a hívó szó hallatán. Köztük kamaszleányomé is – és ez aznapra külön boldogság volt számomra.
A kezdő áhítat gondolatmenetét lelkipásztorunk a napi Igéből (ApCsel 11,19–26) kifejtve bontotta ki: hídnak lenni, Krisztus felé vezetni nem könnyű, de gyönyörűséges hivatás. A ránk váró feladat sem volt könnyű. Nekikezdtünk hát, és a legapróbb, bölcsis Áronkától a korelnök, ősz hajú Dani bácsiig egymás keze alá dolgozva valamennyien haszonnal kivettük a részünket. Az évi egyszeri nagytakarítás alkalmat ad arra, hogy ne csak ott keressünk pókhálót, ahol a „papok táncolnak”, mi több, az egyik templompad alatt dióhéjra(??) is bukkantunk, talán a templom egere hagyta ott – nem akadtunk a nyomára... Szorgos kezek tüsténkedtek a gyülekezeti terem minden zegzugában is, mások az udvart cserkészték, a bokrokalját. A kerti padokon napoztak az ülőpárnák, és kicsendült az ifiterem kitárt ablakain a „hordozható” dicsőítő zene – ezek az ifisek aztán tudnak élni! (Gábor nagytiszteletű testvérünk jó érzékkel erre a szombati szolgálati alkalomra szervezte az ifinapot.) Alkalmanként pedig le-leszaladtunk létráról, ablakból, karzatról a Szabó Imre terembe, ahol némi pogácsa, tea-kávé és kedves testvéri szó erősítette a lankadókat. Közvetlen körömben a juliannás és csipkebokros anyukákból alkalom kovácsolta brigádunk végül pontban déli harangszóra be is fejezte a rábízottakat.
Brigádvezetőnk a teljes délelőtt folyamán szünet nélkül hordta a tiszta vízzel teli vödröket, letette elénk, és már fordult is vissza a másik kettővel. Belemártottam a felmosót, és az otthon megszokottakhoz képest a tiszta vízből már első merítésre azonnal haragos feketeleves lett. Mélyen megrendített. Ezt teszi a bűn az életemben, velejéig romlott az ember, nincs egy sem, aki megállhatna Őelőtte. De jó, hogy van nekem Krisztusom!„Szent, szent, szent az Isten!” (Jel 4,8) – zengett bennem mindvégig –, aki válogatás nélkül beenged mindenkit az Ő házába, és megengedi, hogy megérintsük, megsimítsuk, letöröljük, kifényesítsük azt, ami az Övé. Éljünk vele!
Diószegi Rita
További képek.