Marton Piroska
beosztott lelkész
„Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztusnak jótéteményét, hogy gazdag lévén, szegénnyé lett érettetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok.” (2Kor 8,9)
Marton Piroska gyermekkorától Isten elhívott szolgája, számos feladata mellett gyülekezetünkben missziói beosztott lelkész, a siketek közösségének lelkiismeretes építője.
Padragkúton nőttem fel, egy kis faluban. 12 évesen már kántorként szolgáltam a gyülekezetünkben. Az érettségit követően felvételiztem Budapestre, a Károli Gáspár Református Egyetemre, itt szereztem lelkészdiplomát.1996 októberétől Őrbottyánba kerültem, a Juhász Zsófia Szeretetotthonba, ahol több mint 11 évig szolgáltam. Olyan volt nekem, mint a családom. A misszió sűrűjébe és mélységébe cseppentem, olyan munkatársak közé, akik vagy soha nem jártak templomba, vagy éppen elidegenedtek az egyháztól, de volt ott depresszióban szenvedő, egyszer vagy kétszer elvált, alkohol rabságában sínylődő, sőt börtönviselt munkatárs is. A Szentlélek által azonban semmi nem volt lehetetlen, noha nagyon mostohák voltak a munkakörülményeim. Nem volt templomunk, az udvartól kezdve az ebédlőn és a gondozottak lakószobáin át a kastélyig mindenhol hirdettem az Igét.
Szolgálatom fundamentuma a Máté 5,16 volt: „Úgy fényljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a Ti mennyei Atyátokat.” A sérült embereket mindig velem egyenrangúnak, Krisztusban testvéreimnek, teljes értékű embereknek tekintettem. „Mert az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van.” (1Sám 16,7).
1999-ben Győrben volt a felszentelésem, és ezt követően különleges lelkészi szolgálatomat szerettem volna további tudományos, szakmai ismeretekkel alátámasztani. Előbb ápolási asszisztensi, majd középiskolai vallástanári, végül pedig mentálhigiénésszakember-diplomát szereztem. A mentálhigiénés képzésben nagy hangsúlyt kapott a Rogers-féle segítő beszélgetés, mely képessé tesz arra, hogy egy teljesen más beállítottságú, gondolkodású és világnézetű emberrel is tudjunk segítő kapcsolatot kialakítani. Akkor azt gondoltam, hogy ez lesz az utolsó végzettségem, a „csúcs”, most már „csak” a szolgálattal fogok foglalkozni. Ehelyett elveszítettem a szolgálati helyemet, mely az életem volt, el kellett jönnöm Őrbottyánból. Minden romokban hevert, semmi erőm nem maradt, és úgy voltam vele, hogy cselekedjen az Úristen, Neki van hatalma. 2008 tavaszán felkerültem Budapestre diakónus lelkészként a Siketmisszióhoz. Nagy öröm volt számomra minden találkozás a siket testvérekkel, és óriási boldogság minden egyes eredményes jelnyelvi kommunikáció. A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségénél újra közösségben találtam magamat, és az Úr kegyelméből megtaláltam az utat, a kapcsolódási pontokat az emberekhez. Befogadtak, mintha mindig is ismertük volna egymást. Már itt voltam a Siketmissziónál és jelnyelvtanfolyamra jártam, amikor átvehettem a mentálhigiénés diplomámat a KGRE bölcsészkarán. Azt a diplomát, amit Őrbottyánban szerettem volna hasznosítani. A siketek közötti szolgálat azonban azzal járt, hogy már megint folyton iskolába járok. Először alap- és középfokú jelnyelvi tanúsítványt szereztem, majd az új típusú képzés keretében a SINOSZ-ban B1/3-as, a Hallatlan Alapítványnál pedig B2-es szinten vizsgáztam.
Szolgálatomban jelenleg új lehetőség a hitoktatás, mely nagy kihívás is egyben, mert foglalkozom halló, nagyothalló és siket gyerekekkel is. A nagyothallókkal hanggal és jelekkel is kommunikálok, az anyanyelvi jelelőknek viszont – akik siket családokból és a siket kultúrából érkeztek – magyar jelnyelven tartom az órát. Családokat látogatok, és már hagyomány, hogy minden évben előadást tartok a siketekről a Julianna Református Általános Iskola 6. osztályos tanulóinak. Elindult továbbá egy szorosabb együttműködés a protestáns siketszolgálatok között.
A hallássérültek közötti szolgálat egy missziói terület, melynek egyik része, a jelnyelvi istentisztelet a fasori református templomban kerül megtartásra. Ez a missziói terület hang nélkül kiált, de az Úr ezt is meghallja, ahogy meghallotta Ábel vérének kiáltását is (1Móz 4,10). „És mielőtt kiáltanának, én felelek, ők még beszélnek, és én már meghallgattam... Így szól az Úr” (Ézs 65,24).
Szolgálatunk nyelve elsősorban a jelnyelv, mely a legtöbb siket embernek anyanyelve is egyben, de igénybe veszik szolgálatainkat nagyothalló testvérek is. A jelnyelvi istentiszteletek és hittanórák fontos hozzátartozója a vizualitás, melyet segít a szemléltető képek használata.
Egyházközségünk siketmissziójáról ITT tájékozódhat.
Marton Piroska lelkipásztor karácsonyi köszöntője ITT olvasható.