Beszámoló a szeptemberi női csendesnapról
Női identitásunk Jézus Krisztus szemével
Már negyedik éve, hogy nem tartozunk szorosan a fasori közösséghez, de lelki otthonunkként gondolunk rá. A csendesnap a mi családunkban éppen ezért is sérthetetlen, minden évben nagyon várom, ebben az évben mégis nehézkesen vágtam neki. Pedig az aznapi Ige bátorított: „Kelj föl, egyél, mert erőd felett való út áll előtted!” Jó ilyenkor nem az erőm feletti útra, hanem a kirendelt lelki táplálékra nézni, és mindezekben arra, Aki adta, Jézus Krisztusra.
Asszonyok a kereszt körül
A nyitó áhítatban is ezt tettük, megelevenedett elő
ttünk az első, megrendítő női csendesnap, ahogy a Márk 15,33–41 alapján olvastuk. Az első áldott felismerés ebben a szakaszban, ahogy az asszonyok név szerint fel vannak sorolva, vagyis számon vannak tartva. Jézus körül általában a férfiak vannak számon tartva, kevés helyen olvassuk, hogy kik is voltak az asszonyok (pl. Lk 8,1–3). A kereszten, ahol Krisztus betölti küldetését, ahol azt a „dicsőségét” látjuk, amiben nem szívesen veszünk részt, ott az asszonyok vannak jelen. Isten sok mindent helyezett a női természetbe, ami indokolhatná, hogy miért éppen ők voltak ott, de ennél számomra ezen az áhítaton fontosabbá vált az az egyszerű megállapítás: mert Isten így látta jónak. Úgy látta jónak, hogy az Isten Fia emberfeletti szenvedésének az asszonyok legyenek tanúi. Krisztus nem kér fájdalomcsillapítót, pedig gyötri a Sátán kívül-belül. Nekünk mennyivel kevesebb is elég, hogy fellázadjunk, hogy nem csinálom tovább. És adódik is a kérdés: mi meddig megyünk el Krisztussal? Ezekről az asszonyokról tudjuk, hogy Galileától Jeruzsálemig Jézussal voltak. Azokban a napokban követni is, és szolgálni is könnyebb volt Jézust, amikor csodákat tett, de követik egészen a keresztig. Ezek az asszonyok nagy kockázatot vállaltak, de nem hősködve, nem férfiasan szálltak szembe a gonosszal. Csak jelen voltak. Ahogy a sírnál is, ők lehettek a tanúk. Ahogy a biatorbágyi misszió alapítójáról mondta egyszer Cseri Kálmán: „Abban az időben, amikor a legnagyobb volt a sötétség, Isten elhívott egy asszonyt, hogy megszégyenítse a férfiakat.” Ez Isten választása a mi életünkben is, a kérdés mindig az, hogy mi az én, a mi válaszunk a kereszt alatt? Megmaradok az empátiánál, vagy kész vagyok meghalni önmagamnak?A Mindenható és a tűsarkú
Az előadás alaposan felkavarta a fasori állóvizet. Ke
resztyénként is akkor érzem magam biztonságban, ha amit hiszek, amit megtanultam, azzal nagyjából azonos hangvételű lelki táplálékot kapok. Ebben az órában egy radikálisan más hanggal találkozhattunk, ami sokak számára szokatlan volt. Bár Vörös Éva megközelítése merőben más volt, mint amihez hozzászoktunk, mégis bátor dolgokat fogalmazott meg. Elsőrenden, hogy merjük megélni a nőiségünket, merjünk valódi nők lenni, hiszen Isten annak teremtett, és múlhatatlan hiány lesz az ember életében, ha a nőiségét, úgy érzi, hogy nem tudja vagy nem akarja megélni. Erénye az előadásnak, hogy olyan nézőpontot mutatott meg, amelybe szerencsés esetben nehezebben tudunk belehelyezkedni, mégis fontos, hogy ne hiányozzék a palettáról. Hogyan éljük meg a női mivoltunkat, hogy testileg-lelkileg megalázottak vagyunk? Hágár és Sára történetében a kihasznált és elűzött nő került most a középpontba: Hágár (1Móz 21,9–21). Azt hiszem, nehezen értjük, hogy mit jelentett abban a korban nemcsak másodrendűnek, hanem rabszolgának, kihasználtnak, és végső soron elűzöttnek lenni. Ez nem csak akkor fordulhatott elő, ez ma is létező probléma, még akkor is, ha nem Beérseba pusztájában kell bolyongani, hanem a körülményeink kilátástalanságában (ami sokféle lehet: egy hűtlen férj, egy méltatlan kapcsolat, vagy akár az egyedüllét). És itt az örömhír: hogy ahhoz az asszonyhoz, aki senkinek sem kell, s már önmagáról is lemond, ahhoz személyesen szól az Isten. Mert aki itt a földön látszólag senkinek sem kell, Krisztus azért is drága árat fizetett. Isten kijelentése nem hogy egyenesen szól a nőkhöz is, hanem éppen a legelesettebb állapotukban keresi őket, keres bennünket, hogy felemelhessen.Keményszívűségtől a fiúságig
Tarcsa Edit akkor érkezett a Fasorba, amikor bennünket már készített az Úr a továbbmenetelre, egy közös tábori szolgálatunk áldott élményével vártam az Ő bizonyságtételét. Mindig megerősítő hallani, hogy Isten mennyire egyénre szabottan közeledik hozzánk, Editet is sokáig kereste, akinek a szépség, a gazdagság sokáig fontosabb volt. Szeretünk sokszor hívőként is nagynak lenni. Nagy ajándék, ha már nem mi, hanem Krisztus lehet nagy. Ahogy Edit beszélt életének arról a szakaszáról, ami emberileg a legnehezebb volt számára, felragyogott, hogy Krisztus milyen dicsőségesen tudott munkálkodni rajta keresztül. Felmerült a kérdés bennem: te elmennél vécét takarítani, hogy Isten rajtad keresztül szólíthasson meg valakit? Edit oda is elment az Úrral. Most már a Fasor hitoktatójaként beszél az iskolákban a mi Megváltónkról. Mert istene sok mindenkinek lehet, de Atyja csak annak van, aki befogadta Jézus Krisztust, elfogadta a bocsánatot.
Sok kérdést vetett fel ez a csendesnap, egészen személyesen, hogy mit jelent nőnek, keresztyén nőnek lenni? Hogy Krisztus mit tud kezdeni a gőgömmel? Biztos vagyok benne, hogy mindenkiben formálódnak még kérdések, gondolatok. Érdemes Isten előtt megcsendesedve keresni a válaszokat. Aki a kereszten értünk mindent elvégzett, azt is el fogja végezni, hogy időben válaszokra találjunk.
Parti Judit