Találkozás a Golgota hegyén
Zilahi testvéreink főgondnoki köszöntése
Nagytiszteletű Úr!
Szeretett zilahi Testvéreink!
Szeretett Fasoriak!
Az egyházközség főgondnokaként az egész fasori gyülekezet köszöntését hozom. Karunk ölelése, remélem, nemcsak a hozzánk érkezettekig, hanem egész Erdélyországig, Zilahig elér. Szívünk dobbanása talán odáig is elhallatszik. Zilahi testvéreinket, a vendégeinket és az otthoniakat is nagy szeretettel köszöntöm a presbitérium, az elnökség nevében is. Áldott másfél nap van mögöttünk.
Amikor barátságok szövődnek, az ember gyakran azt érzi, azért jutunk könnyen egy hullámhosszra a másikkal, mert közösek a gondolataink, tán az emlékeink is, amelyekből életünk táplálkozik. Mintha már találkoztunk volna, valahol, valamikor, nagyon régen...
Kedves fasoriak, kedves zilahiak! Ugye tudjátok, hogy mi már réges-régen találkoztunk egymással? Ahogy egymás szemébe nézünk, ismerős arcokat fedezünk fel. És most nem a sátoraljaújhelyi együttlétre, nem is a Zilahon töltött hétvégére, de még csak nem is a mostani hétvégére gondolok. Vajon ki tudja megmondani, hogy mi a régmúltban hol találkoztunk? Hol néztünk fájdalmasan egymás tekintetébe? Egy nemzeti színű, piros-fehér-zöld zászló alatt? Meglehet, ott is. (Kicsordult a könnyem, ahogy a Himnuszt együtt énekelhettük…) De egy sokkal fontosabb helyen. Ez a hely pedig, kedves Testvérek, ez a hely a Golgota hegye. Ott találkoztunk mi legeslegelőször, térdre borulva, a kereszt alatt.
Hiszem, hogy ennek a találkozásnak az élménye forraszt össze minket szeretetben. Ezt a találkozást látjuk, hordozzuk egymás tekintetében, szemében. Ennek az élménynek az érzését keressük-kutatjuk egymás szívében-lelkében, hogy egymás hitéből épülhessünk. És ez a kötelék, hogy Krisztus lakozik bennünk, Benned, testvérem, és mindannyiunkban, akkor is megmarad, ha a barátságok elmúlnak, ha vendégeink hazatérnek. A kereszt alatt egymásra néző tekintetek, hogy együtt lehettünk ott, örökkévaló kapcsot jelentenek.
Kedves zilahiak, köszönjük az ajándékokat, a szép terítőt, de elsősorban a lelkieket, amit e másfél nap alatt kaphattunk Tőletek, és reméljük, Ti is visztek haza valamit a Fasorból. Ne felejtsétek, kedves barátaink, ha távol is lesztek a következő találkozásig, a kereszt alatt bármikor találkozhatunk, és egymás szemébe nézhetünk – a Krisztusban! Az Úr áldjon meg valamennyiünket!
Szeretett zilahi Testvéreink!
Szeretett Fasoriak!
Az egyházközség főgondnokaként az egész fasori gyülekezet köszöntését hozom. Karunk ölelése, remélem, nemcsak a hozzánk érkezettekig, hanem egész Erdélyországig, Zilahig elér. Szívünk dobbanása talán odáig is elhallatszik. Zilahi testvéreinket, a vendégeinket és az otthoniakat is nagy szeretettel köszöntöm a presbitérium, az elnökség nevében is. Áldott másfél nap van mögöttünk.Amikor barátságok szövődnek, az ember gyakran azt érzi, azért jutunk könnyen egy hullámhosszra a másikkal, mert közösek a gondolataink, tán az emlékeink is, amelyekből életünk táplálkozik. Mintha már találkoztunk volna, valahol, valamikor, nagyon régen...
Kedves fasoriak, kedves zilahiak! Ugye tudjátok, hogy mi már réges-régen találkoztunk egymással? Ahogy egymás szemébe nézünk, ismerős arcokat fedezünk fel. És most nem a sátoraljaújhelyi együttlétre, nem is a Zilahon töltött hétvégére, de még csak nem is a mostani hétvégére gondolok. Vajon ki tudja megmondani, hogy mi a régmúltban hol találkoztunk? Hol néztünk fájdalmasan egymás tekintetébe? Egy nemzeti színű, piros-fehér-zöld zászló alatt? Meglehet, ott is. (Kicsordult a könnyem, ahogy a Himnuszt együtt énekelhettük…) De egy sokkal fontosabb helyen. Ez a hely pedig, kedves Testvérek, ez a hely a Golgota hegye. Ott találkoztunk mi legeslegelőször, térdre borulva, a kereszt alatt.
Hiszem, hogy ennek a találkozásnak az élménye forraszt össze minket szeretetben. Ezt a találkozást látjuk, hordozzuk egymás tekintetében, szemében. Ennek az élménynek az érzését keressük-kutatjuk egymás szívében-lelkében, hogy egymás hitéből épülhessünk. És ez a kötelék, hogy Krisztus lakozik bennünk, Benned, testvérem, és mindannyiunkban, akkor is megmarad, ha a barátságok elmúlnak, ha vendégeink hazatérnek. A kereszt alatt egymásra néző tekintetek, hogy együtt lehettünk ott, örökkévaló kapcsot jelentenek.
Kedves zilahiak, köszönjük az ajándékokat, a szép terítőt, de elsősorban a lelkieket, amit e másfél nap alatt kaphattunk Tőletek, és reméljük, Ti is visztek haza valamit a Fasorból. Ne felejtsétek, kedves barátaink, ha távol is lesztek a következő találkozásig, a kereszt alatt bármikor találkozhatunk, és egymás szemébe nézhetünk – a Krisztusban! Az Úr áldjon meg valamennyiünket!
Devich Márton